Letartóztatták Greta Thunberget. A helyszín ezúttal London, ahol kedden tüntetők kalapácsokkal és vörös festékkel rongálták meg a londoni Aspen Insurance biztosító központi irodáját. Legalább három embert vettek őrizetbe a rendőrök, egyikük a svéd klímaaktivista, aki a londoni rendőrség közleménye szerint megsértette a terrorizmusellenes törvényt.
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget
Greta Thunberg klímaaktivista ismét összetűzésbe került a törvénnyel, ezúttal Londonban tartóztatták le. A magyar kormány továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, hogy az Ukrajna számára nyújtandó háborús kölcsön nem békéhez, hanem a vérontás meghosszabbításához vezet. Az ukránoknak ez persze nem tetszik, volt külügyminiszterük szerint imádkoznak a kormányváltásért.

További Külföld híreink
Az Európai Unió hivatalos álláspontja szerint határozottan fellép a szélsőséges ideológiák, a terrorizmus és az antiszemitizmus ellen. Egy friss elemzés azonban arra mutat rá, hogy az unió olyan civil szervezeteket is finanszíroz, amelyek a Muszlim Testvériséghez köthetők. A tanulmány állítása szerint ezek a szervezetek Izrael-ellenes, illetve a Hamászt kedvezően ábrázoló narratívákat közvetítenek, Brüsszel pedig sok millió euró támogatást nyújtott nekik.
További Külföld híreink
Borítókép: Greta Thunberget ismét Izrael-ellenes tüntetés miatt tartóztatták le (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!