Az ukrán vezetés hitelessége soha nem látott mélységekbe zuhant, miután kiderült: a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök körüli legszűkebb bizalmi kör nem a honvédelmet, hanem a saját zsebének tömését tartotta szem előtt. A legújabb botrány középpontjában Timur Mindics áll, aki történetesen Zelenszkij egykori üzlettársa és a Kvartal 95 – az elnököt híressé tevő humorista társulat – társtulajdonosa. Az ukrán korrupcióellenes ügynökségek egy százmillió dolláros (több mint 33 milliárd forint) sikkasztási hálózat irányításával vádolják a férfit. Mindics elmenekült az országból.

A botrány azonban nem áll meg az üzlettársaknál, hanem egészen a hatalom csúcsáig ér. A korrupciós hullámok ugyanis elérték Andrij Jermakot, az elnöki hivatal vezetőjét is, aki Zelenszkij jobbkezeként gyakorlatilag az ország második legbefolyásosabb emberévé vált. Jermakot a korrupciós hálózattal kapcsolatban nyilvánosságra hozott felvételeken csak Ali Babaként emlegették. Bár a botrány hatására több mint három hete hivatalosan benyújtotta lemondását, a kijevi források és az ellenzéki képviselők szerint ez csupán színjáték: a férfi továbbra is napi szinten egyeztet az elnökkel, sőt rendszeresen látják az elnöki rezidencián – írja az Origo a The Times brit napilapra hivatkozva.
Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő szerint Jermak befolyása ugyan névleg csökkent, de a háttérben fokozatosan építi vissza hatalmát.
Ez a fajta összefonódás nem véletlen. Zelenszkij és Jermak kapcsolata is a show-biznisz világába nyúlik vissza, ahol Jermak ügyvédi irodája látta el a Kvartal 95 jogi képviseletét. Kormányzati források szerint a két férfi viszonya szimbiotikus: együtt edzenek, együtt isznak, együtt ünnepelnek, gyakorlatilag folyamatosan együtt vannak.
Ez a bizalmi viszony azonban mára politikai tehertétellé vált. Szakértők szerint az ukrán elnök pszichológiájából fakad, hogy képtelen megbízni a szakemberekben; csak azokkal érzi magát biztonságban, akiket már a politikai karrierje előtt ismert, és akik feltétlen hűséggel, sőt rajongással viseltetnek iránta.
Teljesen engedelmesek, istenként tekintenek rá
– jellemezte a Kvartal-csoport tagjait egy volt kormánytisztviselő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!