Egy kis bemutató a Ferrari házicsatájából:
Élre állt a két Mercedes, és ekkor sokan arra fogadtak volna, hogy a csapatvezetés majd szép lassan megcseréli őket az élen, ezzel is növelve Russell előnyét a vb-pontversenyben. Azonban Toto Wolff másként döntött, és nem vette el Antonellitől azt, hogy 19 évesen megnyerje első F1-es futamát, míg a brit ezúttal másodikként látta meg a kockás zászlót. Nem csoda, hogy a 19 éves olasz elsírta magát a leintést követően, aki 20 év után – 2006-ban Giancarlo Fishichella nyert olaszként a Maláj Nagydíjon – adott újra olasz győztest a Forma–1-nek.
– Nagyon köszönöm, hogy végre megvalósulhatott az álmom, ez egészen csodálatos érzés.
Mindig is azt szerettem volna, ha én lehetek a következő olasz futamgyőztes, és tessék, mindez teljesült.
Nagyon várom már a következő futamot, és majd meglátjuk, hogy hol végzek majd a szezon végén – mondta a könnyeivel küzdő Antonelli, akit csapattársa, a vb-pontversenyt 4 egységgel éppen az olasz pilóta előtt vezető Russell is kedvesen vigasztalt. A vb két hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.
A 19. Kínai Nagydíj végeredménye:
- Kimi Antonelli (Mercedes)
- George Russell (Mercedes)
- Lewis Hamilton (Ferrari)
- Charles Leclerc (Ferrari)
- Oliver Bearman (Haas)
- Pierre Gasly (Alpine)
- Liam Lawson (Racing Bulls)
- Isack Hadjar (Red Bull)
- Carlos Sainz (Williams)
- Franco Colapinto (Alpine)
A vb-pontverseny állása
Pilóták:
- Russell 51 pont
- Antonelli 47 pont
- Leclerc 34 pont
- Hamilton 33 pont
- Bearman 17 pont
- Lando Norris (McLaren) 15 pont
Konstruktőrök:
- Mercedes 98 pont
- Ferrari 67 pont
- McLaren 18 pont
- Haas 17 pont
- Red Bull 12 pont




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!