Miért felejtjük el a szép emlékeket is? Az agyunk nem megtelik, hanem szűr

Lehet, hogy tévedés azt gondolni, hogy agyunk „megtelik”, mint egy számítógép merevlemeze?

Forrás: Shutterstock

A mindennapi életben befogadott információ mennyisége olyan nagy, hogy nehéz mindent feldolgozni – még egyetlen nap látványait, hangjait és beszélgetéseit is. Ezért agyunk az aktuális figyelem alapján dönti el, mit ismerjen fel, érzelmek alapján választja ki, mire kell emlékezni, és végül olyan struktúrák, mint a hippocampus, meghatározzák, mely információkat érdemes a hosszú távú memóriában tárolni.

Ha valahol probléma van ebben a folyamatban, egy adott esemény emléke nem feltétlenül alakul ki megfelelően. Például Spear és férje esetében mindketten átélhették az eseményt, de a professzornak közben esetleg már a következő teendőjén járt az esze, vagy egyszerűen csak elkalandoztak a gondolatai.

Még ha egy eseményre emlékezünk is, az nem rögzített feljegyzésként tárolódik, mint egy fájl a számítógépen. Minden alkalommal, amikor felidézünk egy emléket, töredékes információk – érzékszervi részletek, korábbi ismeretek és elvárások – alapján rekonstruáljuk azt.

Az olyan ismétlődő folyamatok révén, mint a beszélgetés, az önelemzés és az újramesélés, az emlékek erősebbekké és következetesebbekké válnak. Spear szerint ezek az emlékezési mechanizmusok segítenek megmagyarázni azt a jelenséget, hogy bár ugyanazt az eseményt éltük át, különböző módon és különböző részletességgel emlékszünk rá.

Az agy nem passzívan rögzíti az élményeket; aktívan rangsorolja, hogy mire kell emlékezni, és elveti a felesleges emlékeket. Ezért hiába éli át két ember ugyanazt az eseményt, nem feltétlenül lesznek azonos emlékeik.

1 petabájt fér a fejünkbe?

A „teltségérzet” nem azért lép fel, mert a memóriakapacitásunk kimerült, hanem azért, mert elértük az egyszerre feldolgozható információk határát. Az ember figyelmi kapacitása és munkamemóriája – amely ideiglenesen tárolja az információkat – korlátozott, és amikor ez telítődik, megnehezül az újabb benyomások befogadása.

Gyakori, hogy az agyat számítógéphez hasonlítják: a munkamemória egyenértékű a RAM-mal, a hosszú távú memória pedig a merevlemezzel. Az emberi emlékek azonban nem különálló fájlokként tárolódnak, hanem neuronhálózatban elosztva, és minden előhívásnál formát változtatnak és átrendeződnek – ez lényeges különbség a számítógéphez képest. Amikor az agy új emléket tárol, nem egyszerűen hozzáadja azt különálló egységként a meglévőkhöz, hanem kölcsönhatásba lép a többi emlékkel, megváltoztatva mind az újat, mind a régieket.

Különböző becslések léteznek arról, hogy mennyi információt képes tárolni az agy. Egyes becslések szerint körülbelül 1 petabájt a tárolókapacitása – ami több száz évnyi videófájlnak felel meg –, a valóságban azonban az agy folyamatosan átszerveződik, ezért nem rendelkezik fix kapacitással.

Egyes emlékek idővel elhalványulnak, de nem azért, mert az agy kapacitása kimerült, hanem azért, mert nem idézzük fel őket rendszeresen, nem mesélünk róluk másoknak, és nem kapcsoljuk össze új élményekkel. Ha ezek a megerősítő folyamatok elmaradnak, még a fontos emlékek is nehezen hívhatók elő.

Amikor úgy érezzük, hogy valamire nem emlékszünk, többnyire nem maga az emlék veszett el, hanem az emlék felidézésének képessége. Így lehet, hogy egy ismerős illat vagy dallam, esetleg egy váratlan, apró esemény olyan élénk emlékeket idéz fel, amelyekről azt hittük, teljesen elfelejtettük.