A piac egyik nagy szereplőjétől származik a szennyezett tojás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Vitaleggs Kft. üzeméből napi 200 ezer tojás megy a boltokba.

Wiedemann Tamás
2017. 08. 23. 10:06

Ahogy lapunk kedden beszámolt róla, nem egyszerű a Nébih honlapján beazonosítani a tojásokat, holott éppen tíz évvel ezelőtt vezették be az Európai Unióban a tojásokra vonatkozó jelölés jelenlegi formáját azzal a céllal, hogy a fogyasztókat védjék.

Nagy gond ugyanakkor, hogy hiába van egyedi azonosítója minden egyes termelőnek, a vevő így sem tudja kideríteni, honnan kerül az asztalára a boltban vásárolt termék. Eleve nehezen találhatók meg az adatok a Nébih honlapján, a tojás szóra keresve nincs eredmény, a kevésbé logikus tojó szóra keresve dobja ki a rendszer a „Nyilvántartott tojótyúk-tartó telepek” adatbázisát, ahol a tojások azonosítója alapján meg lehet találni a termelőt. Azonban ezt követően sem lett könnyebb a fogyasztó dolga, mert a Nébih által megadott szennyezett tojáskód egyáltalán nem szerepelt az adatbázisban, csupán egy hozzá hasonló számsor. Azt is megkérdeztük a hivataltól, hogy mi értelme van így egy ilyen adatbázisnak. A Nébih szerint „az elsődleges cél, hogy a kereskedők és a vásárlók is egyértelműen be tudják azonosítani, került-e hozzájuk az érintett tételből, ezért honlapunkon a konkrét tojáson szereplő kódot tüntettük fel”.

A tojásszámozással kapcsolatos problémákról itt olvashat bővebben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.