– Hazánk versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács tegnapi ülését követően. A pénzügyminiszter a digitális képességek fejlesztése érdekében mérhető, egyértelmű célrendszert és központi irányítást sürgetett, továbbá szorgalmazta az együttműködést a gazdasági élet szereplőivel – számolt be róla a távirati iroda.

Továbbra is hasít a Demján Sándor 1+1 program: már több mint 1300 vállalkozás kaphat támogatást
A források zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.