Három helyet lépett előre hazánk a versenyképességi rangsorban
Megszűnik a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a feladatait a gazdaságfejlesztési miniszter veszi át.
Megszűnik a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a feladatait a gazdaságfejlesztési miniszter veszi át.
Javaslatokat fogalmazott meg a digitalizáció gyorsítására a Nemzeti Versenyképességi Tanács.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács elsősorban az üzleti környezet barátságosabbá tétele, a folyamatos adócsökkentés és az állami digitalizáció területén ért el eredményeket.
A Pénzügyminisztérium államtitkára a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatai közül a gyorsított áfakiutalást, illetve a koronavírus-járványra specializált méltányossági kérelmeket emelte ki.
Régóta reformra szorul a helyi iparűzési adó (hipa), a szabályrendszer átalakítását nem lehet tovább halogatni – így nyilatkozott lapunknak az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.
A részletes adatok különösen amiatt a szakmai és politikai polémia miatt érdekesek, amely az adó átalakítását célzó javaslat napvilágra kerülése után indult meg.
Az iparűzési adó jelentős csökkentése a városok polgárainak káros, a gazdaságnak pedig zsákutca – jelentette ki Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
Újabb érdemi, sok tíz milliárdos adócsökkentés jöhet, ezúttal a helyi iparűzési adónál – legalábbis, ha a kormány megfogadja gazdasági tanácsadó testületének javaslatát.
A helyi iparűzési adót érintő könnyítéseknek elsősorban a beruházások fokozására, a kutatásfejlesztésre és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére kell összpontosítaniuk – emelte ki Varga Mihály.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök gátolja a korrupció feltárását
Orosz rakétatámadás Kijevben: legalább 48 sebesült, hat halott.
A magyar–amerikai kapcsolatok kiválóan alakulnak.
A Tisza Párt politikusai az elmúlt időszakban sorra szavazták meg az Európai Parlamentben azokat az előterjesztéseket, amelyek támogatják a bevándorlást, büntetik a migrációt elutasító tagállamokat, így hazánkat is, illetve pluszforrásokat biztosítanak a szivárványos propaganda terjesztésének.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.