Kinőtte eddigi raktárait, ezért új bázisra költözött a MediaMarkt – közölte tegnap lapunkkal a műszaki áruházlánc. A nemrégiben kilenc Tesco hipermarketben is üzletet nyitó multivállalat azt írta, hogy vásárlóinak száma a korábbi évek többszörösére növekedett, ezért a fokozott igények teljesítése érdekében új, az áruházlánc speciális igényei szerint épített raktárbázist foglaltak el. A több mint 20 ezer négyzetméteres raktárcsarnok a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ, a XXIII. kerületi Millenniumtelepen lévő BILK területén van, ahonnan a jövőben kiszolgálják az online áruházba érkező megrendeléseket országos házhozszállítással, illetve 32 áruházukat a magyar piacon.
Közlésük szerint a modern logisztikai komplexum megépítéséről egy évvel ezelőtt állapodtak meg a BILK Logisztikai Nyrt.-vel, a beruházás értéke az épülethez vezető utakkal, a közművekkel és a parkolókkal együtt eléri a 3,5 milliárd forintot. A létesítménnyel a MediaMarkt hosszú távra tervez, ezért a BILK-kel kötött bérleti szerződésben kikötötte az ötéves futamidejű megállapodás további öt évre történő meghosszabbításának lehetőségét – hangsúlyozták.
Az elmúlt napokban több területen aktivizálódtak a kereskedelmi cégek. A Metro nagykereskedelmi áruházláncot is jegyző Metro Properties, a Metro AG ingatlanágazata például azt közölte a Budapest Business Journallal, hogy 11 Metro és Makro nevű áruházát ingatlan- és lízingügylet során értékesítette Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban.
A portfólióba a bécsi FLE GmbH fektetett be egy alapon keresztül, a cég a francia LFPI-csoport leányvállalata. Az augusztusban zárult ügylet értéke meghaladja a 250 millió eurót. – A beruházás mérföldkő a közép- és kelet-európai országokat érintő befektetési stratégiánkban – közölte az ingatlanvásárlás kapcsán Alexander Klafsky, az FLE GmbH ügyvezető partnere.
Ezzel együtt a nagykereskedelmi cég megnyugtatta a piacait, miszerint a Metro és a Makro Cash & Carry bérlőként továbbra is üzemelteti minden áruházát, így a hosszú távú bérleti szerződések alapján a magyarországi üzletekben sem várható érdemi változás a vásárlók számára.