Elromlott a metró, várhatnak az utasok
Villamossal érdemes menni.
Villamossal érdemes menni.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
Tervezze meg az esti hacacáré utáni hazaérkezést.
Minden fejlesztésnél ugrál, hogy anno még ő indította el, ő intézte, ő írta alá, ő beszélt róla először. Csak ilyenkor hallgat – írta a miniszter.
A közlekedési káosz tovább fokozódik Budapesten – most a metró is leállt, a BKK pótlóbuszokat indított.
Horrorisztikus jelenetet rögzítettek a biztonsági kamerák egy állomáson.
Marad a metró.
Hollywoodi filmekbe illő jeleneteket mutattak be a tavalyi küldetéseikből.
Látszatpolitizálás fővárosi módra.
A Fővárosi Gázművek, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a BKV szakemberei átvizsgálták a 2-es metrót, de sehol nem találtak olyan problémát, amely az alagútban terjengő erős, szúrós szagot okozta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.