Ariop Moses P. esete tanulságos a német migrációs helyzet szempontjából. A dél-szudáni férfi repülőgéppel érkezett Németországba egy, az ENSZ által működtetett humanitárius programban. Szüleit iszlamista harcosok ölték meg, így 12 éves korában egy kenyai menekülttáborba került, ahol tíz éven át élt.
2024-ben az ENSZ tisztviselői a férfit a német áttelepítési program egyik résztvevőjének választották.
Ariop Moses P. egyike volt annak az 514 dél-szudáni állampolgárnak, akik 2024. január 1. és 2025. június 30. között Németországba érkeztek az áttelepítési programmal. Az ország összesen 6912 menekültet fogadott be ebben az időszakban. Többségük szíriai és afgán volt, őket követték a szudáni, dél-szudáni, szomáliai és kongói állampolgárok.
A programot azóta felszámolták, azonban a különböző NGO-k azért lobbiznak a német államnál, hogy a még át nem telepített, de a programban elfogadott jelöltek bejussanak az országba.
Ariop Moses P. az információk szerint egy menekülteknek fenntartott hamburgi szálláson élt, ahol szobatársai erőszakos hajlamai miatt időzített bombának nevezték. – Mindannyian nagy, őrült afrikainak hívtuk. Sok alkoholt ivott, és gyakran agresszív volt – mondta az egyik szomszéd.
Agresszív volt a környezetével
Május 16-án Ariop Moses P. annak ellenére nem volt hajlandó elhagyni korábbi szálláshelyét, hogy kilakoltatták onnan. Amikor a rendőrök megérkeztek, továbbra is ellenállt. Május 26-án a dél-szudáni férfi egy verekedésben volt érintett. 2026. január 5-én berúgta egy lakótársa szobájának ajtaját a menekültszálláson, megütötte az ott lakót, és megrongált egy széket. Tíz nappal később újabb vita alakult ki a szálláson, amely kölcsönös tettlegességhez vezetett.
A dél-szudáni férfit ennek ellenére soha nem ítélték el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!