Az Európai Bizottság jelentős összegek kifizetésével adós hazánknak

A határvédelmi kiadások meghaladhatják a 650 milliárd forintot, azonban Brüsszel ennek alig több mint egy százalékát térítette meg 2015 óta.

Magyar Nemzet
2023. 04. 28. 12:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Idén a határvédelmi kiadások meghaladhatják a 650 milliárd forintot, azonban Brüsszel ennek alig több mint egy százalékát térítette meg 2015 óta – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) előtt Stockholmban. A tárcavezető elmondta: várjuk a bizottság válaszát, hogy mikor és miként segíti a schengeni határokat védő tagországokat az egyre növekvő migrációs terhek finanszírozásában.

– Az ECOFIN ülését a soros elnökséget ellátó Svédország fővárosában, Stockholmban tartják, amelyen az Európa előtt álló gazdasági kihívásokról tárgyaltunk – mutatott rá Varga Mihály, hozzátéve, hogy az egyik ilyen kihívás az infláció. A pénzügyminiszter kiemelte: a háború és a szankciók elszálló energiaárakat okoztak, amely az inflációt is az egekbe emelte egész Európában. – A kormány a jegybankkal együttműködve aktívan cselekszik az infláció letöréséért: célunk, hogy év végére egy számjegyűre csökkentsük a pénzromlást. Ezt úgy kell elérnünk, hogy a magyar gazdaságot megvédjük a recessziótól, megőrizzük a munkahelyeket – hangsúlyozta.

Varga Mihály közölte: az ülés másik kiemelt témája a költségvetések egyensúlya. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a veszélyek korát éljük, a járvány után háborús és szankciós válság sújtja Európát.

 A tagállamok jelentős forrásokat fordítottak a védekezésre, amely minden országban felhajtotta a költségvetési hiányt és államadósság szintjét. 

Ugyanakkor, mint mondta, fegyelmezett gazdálkodással vissza kell térnünk az egyensúlyi pályára.

– Magyarország jó úton jár: tavaly a vártnál nagyobb mértékben csökkentettük az államadósságot, idén hetven százalék alá javítjuk az arányát, míg az uniós átlag jelenleg 84 százalék. A költségvetési hiány csökkentését is folytatjuk, jövőre visszatérünk a három százalék alatti deficithez. Azzal számolunk, hogy jövőre javuló egyensúlyi mutatók mellett térünk vissza a magas ütemű növekedési pályára – jegyezte meg a tárcavezető a távirati iroda ismertetése szerint.

Varga Mihály kitért arra is, hogy a magyar költségvetés állja a sarat, de a magyar érdek megkívánja, hogy felhívja a figyelmet egy egyre növekvő kiadásra, az illegális migráció megállítására, a határok védelmére fordított összegre. Úgy fogalmazott: nem kívánunk lemondani arról, hogy ezeket a költségeket az unióval megtéríttessük. 

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Brüsszel még a helyreállítási forrásokat is visszatartja, akkor elmondható, hogy az Európai Bizottság jelentős összegek kifizetésével adós Magyarországnak.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.