Így írnak ők – Április 7., délután

0

Rónay Tamás, Népszava: „A kormány kampánya szinte csak a pánikkeltésre épül. Ám ez a recept annyiszor ismétlődött már, hogy egyre kevésbé működik, sőt sokszor visszafelé sül el. Ha tényleg ők álltak a művelet mögött, akkor az nem is alakult úgy, ahogy eltervezték. S ebben éppen Orbán Viktor nagy szövetségesének, Aleksandar Vucic szerb elnöknek volt döntő szerepe. Belgrád nem tette meg azt a szívességet a magyar kormánynak, hogy megerősítse a narratíváját, és rögtön Ukrajnára mutogasson. A szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója arról beszélt, migránscsoport áll a háttérben, mint mondta, már egy idő óta voltak is információik arról, hogy ilyen hátterű személy készül incidensre a kritikus infrastruktúránál. A szerbiai szóhasználatban a migráns muszlim bevándorlót jelent. Vucic tehát a saját érdekei szerint keretezte az ügyet – enyhén szólva nem áll távol tőle a muszlimok elleni hergelés – és nem úgy, ahogy a magyar kormány szerette volna.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Meglepetés: Vadai ilyet is tud...

„Enyhén szólva nem áll távol tőle a muszlimok elleni hergelés”

„A miniszterelnök a Szentháromság téren búcsúzik a kampánytól”

„Ők meg majd pisloghatnak, Hann Endrével az élen!”

„Kollektív bölcsességünk is beleszól a választás eredményébe”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.