Gyökeres változás állhat be hamarosan a közel öt éve dúló szíriai polgárháborúban, amennyiben a kormányerők és a felkelők a müncheni megegyezés nyomán ténylegesen beszüntetnék egymás támadását: a kormányerők még nagyobb lendülettel szoríthatják vissza az iszlamistákat, akiknek Irakban sem áll túl jól a szénájuk a koalíciós erők légicsapásai miatt. De az orosz légi hadjárat sem hagy alább az iszlamisták ellen: a külügy máris jelezte, hogy folytatják a támadásokat.
A 2011 márciusában kitört, napjainkra már közel félmillió halálos áldozattal járó szíriai polgárháború nem szigetelhető el a szomszédos, iraki helyzettől: az Iszlám Állam katonái és fegyverei gyakorlatilag szabadon mozoghatnak a két ország között. Sőt, a terrorszervezet már Egyiptomban és Líbiában is megvetette a lábát.
A legalább tucatnyi harcoló szervezet többségét külföldről is támogatják, jelen pillanatban a kormányerők a legsikeresebbek: a szeptember végén kezdődött orosz légi csapások segítségével Bassár el-Aszad elnök hadserege ellentámadásba lendült. Az eredmények nem maradtak el: a szíriai rezsim katonái január közepén kulcsfontosságú területeket vontak ellenőrzésük alá az északnyugati Latakia tartományban. Miután a felkelők fő bástyájának számító Szalma települést elfoglalták, Mrúnija és Mardzs Kavka következett.
Az ország déli részén is ellentámadásba lendültek a kormánypárti egységek. A Deraa tartományban található Sejk Maskin város heves harcok után került a kormányerők kezére.
Ezzel egy időben a szíriai kurdok is kivették a részüket az eseményekből. Novemberben Irakban arattak győzelmet a kurd önvédelmi erők (pesmergák), mikor elűzték Szindzsár városából az IÁ harcosait, nemrég kurd lázadók foglalták el az utolsó légitámaszpontot Aleppó tartományban, amely még az iszlamisták kezén volt. Ennél jóval szerényebb sikereket könyvelhettek el a szíriai felkelők az elmúlt fél évben: az országnak szinte minden részén területeket veszítettek a rezsimmel szemben.
De ma már az Iszlám Állam sem a régi: a líbiai hírszerzés szerint a terrorszervezet magas rangú tisztjei az elmúlt időszakban Szirt városába menekültek. Az ország keleti részén azonban a rakkai központú kalifátus továbbra is a legfőbb hatalmi tényező.