A delegációk első hivatalos találkozója két órán át tartott a római képviselőházban.

Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
A delegációk első hivatalos találkozója két órán át tartott a római képviselőházban.
A PD-küldöttséget vezető Andrea Orlando a balközép párt főtitkár-helyettese a megbeszélés után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy „nincsenek leküzdhetetlen akadályok” a két politikai erő közti megállapodás útján. Az egyeztetések első fordulója a szociális intézkedéseket érintették, valamint a környezeti politikát. A beszámolók szerint a következő találkozó téma a költségvetés lesz.
Az M5S képviselőházi frakcióvezetője Francesco D'Uva szintén konstruktívnak nevezte az első hivatalos találkozót. Megjegyezte, hogy az M5S garanciákat vár a PD-től az olasz parlament létszámcsökkentésének elfogadására. Francesco D'Uva kijelentette, hogy ha a két párt közti kormányalakítás kudarcot vall, előrehozott választások lesznek Olaszországban. D'Uva hangoztatta, hogy az M5S semmilyen más politikai erővel nem folytat egyeztetést, tehát továbbra sincsen közeledés a párt és a Liga között.
Olasz sajtóértesülések szerint Luigi Di Maio az M5S vezetője és Nicola Zingaretti a PD főtitkára kedd előtt személyesen is tárgyal egymással.
A két eddigi legnagyobb politikai ellenfélnek számító olasz erő közeledése belső töréshez is vezethet mindkét pártban: a populista M5S „rendszerellenes” szárnya a PD-vel való egyezkedés helyett új választásokat szorgalmaz. A PD-ben a volt főtitkár Matteo Renzi vezette szárnya kezdeményezte az M5S-szel való házasságot, a pártelnök és volt kormányfő Paolo Gentiloni azonban szigorú feltételekhez, többek közt az M5S-Liga kormány migrációs intézkedéseinek eltörléséhez köti.
Sergio Mattarella olasz államfő kedden fogadja ismét a parlamenti pártok küldöttségeit: az M5S-PD párostól kormányprogramot és miniszterelnök-jelölt nevet vár, a többi pártnak pedig arról kell nyilatkozni, hogy támogatják-e vagy sem ezt az esetleges kormánytöbbséget. Az Il Messaggero olasz napilap számításai szerint az államfő szerdán jelentheti be, hogy megvan-e a kormánytöbbség vagy előrehozott választások lesznek.
Matteo Salvini a Liga elnöke továbbra is közösségi oldalain nyilatkozik hangoztatva, hogy továbbra sem zárkózik el az M5S-szel való folytatástól, de új programmal és új minisztercsapattal.
Salvini bejelentette, hogy az olasz ügyészség megszüntette az olasz civilszervezet Mediterranea Saving Humans hajójának, a Mare Joniónak a lefoglalását, és a hajó két hónap után visszatért a tengerre. „Remélem, senki sem akar egy olyan kormányt, amely megnyitja a kikötőket!” – jegyezte be Matteo Salvini.
Felmérések szerint a kormányválság miatt a Liga a májusi európai parlamenti választásokon szerzett 34,3 százalékhoz képest valamelyest gyengült 31,3 százalékra, a PD a három hónappal ezelőtti 22,7 százalékról 24,6-ra emelkedett, az M5S pedig 17,1 százalékról 20,8-ra.
Az Il Giornale jobbközép napilap kommentárja szerint az M5S és a PD mindenben „fejet hajt” most egymásnak csak, hogy elkerüljék az urnákban való megmérettetést, ahol a Liga „megsemmisíthetné” őket.
Massimo Cacciari baloldali filozófus-politikus úgy látja, kizárólag egy „rendkívül jól működő” közös kormány erősítheti meg az M5S-t és a PD-t, amelyek máskülönben ismét el fogják veszíteni a közelgő helyhatósági választásokat, és egyenesen előrehozott választásokhoz vezetik az országot. Rendkívül jó M5S-PD kormányzás pedig nehezen elképzelhető – mondta Massimo Cacciari.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.