Donald Tusk ismét kéretlen szavakkal illette a magyar miniszterelnököt: az Európai Néppárt elnöke a Spiegelnek adott interjújában vont náci párhuzamot Orbán Viktorral és a magyar koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatban. – A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra – fogalmazott Tusk az interjúban, amit a brüsszeli Euronews szemlézett, arra emlékeztetve: Schmitt nemcsak konzervatív jogtudós és a Nemzeti Szocialista Párt tagja volt, hanem aktívan segített a náci rezsim legitimitásának megteremtésében is.
Tusk újabb kirohanása a magyar miniszterelnökkel szemben
Tusk náci párhuzamot vont Orbán Viktorral és a magyar koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatban.

A néppárti erőviszonyokról pedig azt mondta: a magyar kormányfő szeretné átalakítani a Néppártot, vagy egy részét a nemzeti-konzervatív, autoriter erők szövetségévé. – És jelenleg nem az a helyzet, hogy a politikai családban száz ellenfél jutna Orbánra – állapította meg. Donald Tusk szerint a pártcsaládban felfüggesztett tagsággal bíró Fidesz ügyét még idén rendezni kell, bár azt még nem tudni, hogy a párt politikai közgyűlése mikor ülhet össze legközelebb.
– Talán már júniusban, ahogy terveztük, de lehet, hogy csak szeptemberben. Ha lesz ilyen gyűlés, az már a döntés ideje lesz. Addig is meg kell győzni a néppárti kollégákat arról, hogy nem a szabadság és a biztonság között kell választanunk – mondta.
Tusk az elmúlt hetekben több alkalommal is méltatlan szavakat használt Orbánra, a náci párhuzamot megelőzően a vírushoz hasonlította a miniszterelnököt. Erről lapunk is beszámolt. A lengyel friss kirohanására Novák Katalin és Kovács Zoltán is reagáltak.
Novák, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke a Twitteren azt írta: „Úgy tűnik, Donald Tusk nehezen fogadja el, hogy vereséget szenvedett a parlamenti választásokon és pártjának az elnökválasztás során sincs esélye.”
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – szintén a Twitteren – pedig úgy vélekedett: „Remek. Jó tudni, hogy a Donald Tuskhoz hasonló Orbánfóbiások még válságidőben (amikor akadnak más dolgok, amik elfoglalhatnának mindannyiunkat) is találnak időt és helyet Magyarország szidalmazására.”
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
India visszavágott a pakisztáni légicsapásokra + videó
Az ország tagadja, hogy polgári célpontokat támadott.

Brüsszel kijátszaná Magyarországot Ukrajna ügyében
Újraegyesítési folyamatnak nevezte az ukrán EU-csatlakozást a külügyi főképviselő.

Brutális vonatbalesetet rögzített egy autófedélzeti kamerája + videó
A járművet nagy sebességgel sodorta el a vonat.

Szijjártó Péter lehűti az Ukrajna-illúziókat
A külügyminiszter szerint nem kérdés, mit hozna a csatlakozás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy meteorológus elárulta, napsütésben vagy bőrig ázva borangolhatunk-e Miskolcon

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Vezércikk – Nem várt helyről jött a megsemmisítő balos pofon Magyar Péternek + videó

Megrongálták a magyar legenda szobrát, ez vár az elkövetőre

Folyt a vér Budapesten, brutális meccsen tért vissza Tommy Fury

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról

Már azelőtt eltüntette Gyurcsányt a dollármédia, hogy a politikus bejelentette volna a visszavonulását

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
India visszavágott a pakisztáni légicsapásokra + videó
Az ország tagadja, hogy polgári célpontokat támadott.

Brüsszel kijátszaná Magyarországot Ukrajna ügyében
Újraegyesítési folyamatnak nevezte az ukrán EU-csatlakozást a külügyi főképviselő.

Brutális vonatbalesetet rögzített egy autófedélzeti kamerája + videó
A járművet nagy sebességgel sodorta el a vonat.

Szijjártó Péter lehűti az Ukrajna-illúziókat
A külügyminiszter szerint nem kérdés, mit hozna a csatlakozás.