A letartóztatott személyeket a rendőség kábítószer-kereskedőként azonosította, és a tervezett emberrablásnak ahhoz lehetett köze, hogy Van Quickenborne kulcsszerepet játszik a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben.
A szövetségi ügyészség szóvivője szerda este azt mondta a belga közszolgálati médiának, hogy új információk kerültek birtokukba, és hangsúlyozta, hogy nem vállalhatnak semmilyen kockázatot a miniszter és családja biztonságával kapcsolatban.
További, fokozott biztonsági intézkedésekről állapodtunk meg
– jelentette ki.
A The Brussels Times azt írja, hogy vélhetően magas fokú fenyegetettségről van szó, de a szövetségi ügyészség ezt az információt nem erősíttette meg. Van Quickenborne a belga közmédiának adott szerda esti interjújában nem kívánta kommentálni az ügyet, mondván erről egyértelműen megegyeztek a biztonsági szolgálatokkal.
Az igazságügyi miniszter szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy Belgiumban a „narkoterrorizmus” új szakaszába lépett.
A droggal kereskedő bűnözők megpróbálják destabilizálni társadalmunkat, félelmet kelteni a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban
– mondta.
Az európai drogkereskedelem egyik kapuja az antwerpeni kikötő, ahol tavaly annyi kokaint foglaltak le a hatóságok, ami megfelel Európa éves felhasználásának. Az Europol egy szeptemberi jelentésben felhívta a figyelmet, hogy Belgiumban az utóbbi években növekedett a kábítószerhez köthető erőszakos cselekmények száma.
Borítókép: Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert (Fotó: EPA/Remko De Waal Epa)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!