Egy hollandiai faluban bukkantak rá az Iszlám Állam kulcsfigurájára

A szíriai férfit pénteken állítják bíróság elé Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények vádjával.

2023. 01. 17. 17:17
Borítókép: biztonsági források által közreadott felvétel az Iszlám Állam terrorszervezet zászlajáról (Fotó: MTI)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy délnyugat-hollandiai faluban, Arkelben érték utol a hatóságok azt a 37 éves szíriai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (ISIS) és az an-Nuszra Front nevű terrorszervezetek biztonsági szolgálatában töltött be vezető szerepet 2015 és 2018 között. A férfi 2019-ben kért menedékjogot Hollandiában, ezt követően telepedett le az Amszterdamtól körülbelül 70 kilométerre fekvő, mintegy 3500 fős faluban.

Letartóztatásához egy rendőrségi bejelentés vezetett el – közölte az MTI. A nyomozás során olyan információkra derült fény, amelyek arra utalnak, hogy 2015 és 2018 között az ISIS biztonsági szolgálatának vezetésében segédkezett, ezt megelőzően pedig két évig ugyanezt a tisztséget töltötte be az an-Nuszra Front nevű terrorszervezetnél. A holland sajtó szerint mindkét esetben a szíriai főváros, Damaszkusz déli felében fekvő, palesztinok lakta Jarmúk menekülttáborban és környékén tevékenykedett.

 

A férfit pénteken Hágában állítják vizsgálóbíróság elé, addig előzetes letartóztatásban marad, amelyet akár két héttel is meghosszabbíthat a bíróság, ha addig nem zárulnak le az előéletével kapcsolatos nyomozások.

 

A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra, pontosan mit követett el a férfi, annyit azonban elárult az ügyészség, hogy háborús bűncselekmények szíriai elkövetésével gyanúsítják. „A gyanú szerint a férfi az Iszlám Államban betöltött pozíciójából fakadóan részese volt azoknak a háborús bűncselekményeknek is, amelyeket a szervezet Szíriában követett el” – közölte az ügyészség.

 

A hatóságok arra utaló jelet azonban nem találtak, hogy Hollandiában vagy Hollandiából követett volna el bűncselekményeket.

 

Az elmúlt években Hollandiában több alkalommal tartóztattak le olyan személyeket, akik valamilyen módon részt vettek a szíriai polgárháborúban: voltak köztük olyanok, akik terrorszervezetekkel álltak kapcsolatban, és olyan holland állampolgárok is, akik harcolni mentek az arab országba. 2019-ben például az an-Nuszra Front katonai parancsnokát fogták el az országban. Az Abu Kudr néven azonosított férfi 2014 óta menedékkérőként élt családjával Hollandiában, egy hágai bíróság húsz év börtönbüntetésre ítélte. A holland törvények ugyanis kimondják, hogy ha a gyanúsított Hollandiában él, elítélhető külföldön elkövetett népirtás, háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A Rotterdami Erasmus Egyetem egy friss kutatásában arra mutatott rá, a holland hatóságok még korántsem értek az országban élő, terrorszervezetekkel kapcsolatban állók listájának a végére. Szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy Arkelben más, háborús bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható egyének is tartózkodnak.

Borítókép: Biztonsági források által közreadott felvétel az Iszlám Állam terrorszervezet zászlajáról (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.