Az elnök asszony figyelmen kívül hagyta a skandáló ellenzékiek bekiabálásait, és megingathatatlanul mondta el beszámolóját, amelyben kijelentette, hogy a közelgő április 2-i előre hozott parlamenti választások után pártja nem lép koalícióra a Bojko Boriszov volt miniszterelnök vezette jobbközép GERB párttal, hanem párbeszédet folytat az összes politikai erővel.
Ninova kiállt a nemzeti energiaszektor, köztük az atomenergia védelme mellett, rámutatva, hogy
Bulgária számára az oroszellenes szankciók ebben az ágazatban elfogadhatatlanok, mert sértik a bolgár nemzeti érdekeket.
Ninova felhívta a kongresszus figyelmét a genderideológia elleni harcra. Elpanaszolta, hogy az európai szocialisták állandó nyomás alá helyezték őt annak érdekében, hogy fogadja el a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló, ám a genderideológiát is erőltető isztambuli egyezményt. de bármilyen nagy a nyomás rajta, ő nem fog meghátrálni. A téma olyan hatással volt a résztvevőkre, hogy kongresszusi határozat született, amelynek értelmében népszavazást kezdeményeznek a gyermekek védelme mellett, a genderideológia iskolai terjesztése ellen.
A kongresszus végeztével a tagság megszavazta tizennégy lázadó párttársuk kizárását.
Borítókép: Kornelia Ninova, a Bolgár Szocialista Párt elnöke a szófiai államfői hivatalban 2023. január 16-án (Fotó: MTI/AP/Valentina Petrova)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!