Levelében Szibiha a NATO külügyminisztereinek úgy fogalmazott, hogy „az egyetlen valódi biztonsági garancia Ukrajna számára, valamint az Ukrajna és más államok elleni további orosz agressziótól való elrettentéshez Ukrajna teljes jogú NATO-tagsága”.
![2024. december 1-jén Andrii Szibiha ukrán külügyminiszter közös sajtótájékoztatón vesz részt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Antonio Costával, az Európai Tanács elnökével](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/12/HDavQ6ckZ9Yax0XWpAOhXhiDRGLKWdpG15dZ3PC15vI/fit/1024/682/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyZWQ0ZDFmNGIzNDQxODg5Yzg5MzE1NTc3OTUyNDRh.jpg)
Nem fogadunk el semmilyen alternatívát, pótlékot vagy helyettesítő megoldást Ukrajna teljes jogú NATO-tagságára.
– fogalmazott.
Rámutatott, hogy a korábbi megállapodások, mint például az 1994-es budapesti memorandum, amelynek az volt a célja, hogy megvédje Ukrajnát, miután az lemondott atomfegyvereiről, értelmetlennek bizonyultak.
Az, hogy az 1990-es években nem nyújtottak Ukrajnának valódi, hatékony biztonsági garanciákat, stratégiai hiba volt, amit Moszkva kihasznált. Ezt a hibát ki kell javítani.
– írta Szibiha.
![Mark Rutte NATO-főtitkár nyilatkozatot tesz a sajtónak a NATO külügyminiszteri találkozója előtt a NATO brüsszeli központjában, Belgiumban 2024. december 3-án](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/12/4M8nBb86UHnfdJQZo8Y16mwJzzY1BvSfyxjBW5e2Cf8/fit/1024/656/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3NWIxYWFjNWI3MjQ4ZGQ5NTQxNjE0ODRkZDUzYjQ2.jpg)
A levél a NATO külügyminisztereinek keddi és szerdai brüsszeli találkozója előtt érkezett, amelyen az Ukrajnának nyújtott támogatásról tárgyalnak. Kijev felhívása ellenére a csúcstalálkozón nem várható jelentős lépés Ukrajna NATO-csatlakozása ügyében.
A kijevi tisztviselők egyre inkább elveszítik reményüket abban a tekintetben, hogy Ukrajna a közeljövőben beléphet a katonai szövetségbe, ugyanis Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt javasolja, hogy az Oroszországgal kötendő esetleges békemegállapodás részeként legalább húsz évre halasszák el Ukrajna NATO-tagságát.
„Úgy vélem, hogy a pillanatot, amely a NATO-ba való meghívásra szolgálhatott volna, a jelenlegi kormányzat nem használta ki” – mondta múlt héten Olga Sztefanyisina ukrán igazságügyi miniszter Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kabinetjéről.