A héten először Európában tárgyal J. D. Vance amerikai alelnök, Pete Hegseth védelmi miniszter, valamint Marco Rubio külügyminiszter. Amint korábban megírtuk, Donald Trump közösségi oldalán számolt be arról, hogy megegyeztek abban, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat Putyinnal. Az amerikai elnök szerdán folytatott telefonbeszélgetést az orosz elnökkel.

Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek a nevetséges háborúnak, ahol hatalmas és teljesen szükségtelen halál és pusztítás történt
– fogalmazott Trump.
Trump korábban kijelentette, nem tartja valószínűnek, hogy Ukrajna visszaszerezheti a 2014 előtti határait, valamint egyetért Pete Hegseth védelmi miniszter kijelentésével, aki úgy fogalmazott az ukrán védelmi miniszterrel való találkozóján, hogy „az Egyesült Államok nem hiszi, hogy Ukrajna NATO-tagsága a tárgyalásos rendezés reális eredménye”. Pete Hegseth korábban azt is közölte, hogy az Egyesült Államok nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába a békeszerződés kikényszerítésére.
Zelenszkij korábban többször mondta, hogy Ukrajnáról nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni, ennek ellenére az látszik, hogy sok tekintetben Kijev feje fölött történnek a dolgok.
Az, amit most a Trump-adminisztráció kimondott, fű alatt a Biden-adminisztráció álláspontja is volt. Az ukrán NATO-tagság kapcsán korábban Biden ideje alatt kétszer is az Egyesült Államok akadályozta meg, hogy előrelépés történjen
– mondta lapunknak Demkó Attila, az NKE John Lukacs Intézet programvezetője.

– Donald Trump és védelmi minisztere, Pete Hegseth ezt most csak kimondta, de mindenki tudta a NATO berkeiben. Most az látható, hogy véget ér Ukrajna félrevezetése, eddig ugyanis nem mondták ki a valóságot – tette hozzá.
Washington számára Ukrajna nem egy kiemelkedő kérdés. Geopolitikai szempontból sokkal fontosabb az Egyesült Államoknak hosszú távú érdekei alapján Oroszország. Az oroszokkal szeretnének kiegyezni, egyszerűen azért, hogy éket verjenek az egyre szorosabbá váló Peking–Moszkva együttműködés közé
– hangsúlyozta a szakértő.
Ezt a geopolitikai realitást felismeri és a sorok között ki is mondja az amerikai elnök. Ezért nem fognak Ukrajnának formai garanciákat adni. Kijev számára az lehet egyfajta garancia, hogy minél több ukrán vagyontárgy kerül amerikai kézbe, ez kissé távolabb tarthatja Oroszországot, de Washington semmilyen garanciát nem fog vállalni.
– Az Egyesült Államok nem fog amerikai csapatokat küldeni, mert nem szeretne közvetlen konfliktust kockáztatni Moszkvával. Ezt pedig Washington mindenáron szeretné elkerülni – mutatott rá Demkó Attila.