Ahogy arról lapunk is beszámolt, tavaly a svéd kormány és a Svéd Demokraták bejelentették, hogy jelentősen megemelik a hazatelepülési támogatást, hogy több olyan bevándorlót ösztönözzenek a hazatérésre, akik nem integrálódtak a svéd társadalomba. Ez azt jelenti, hogy a svéd kormány 35 ezer svéd koronára (12 millió forintra) bővítené azok ellátását, akik vállalják, hogy véglegesen elhagyják Svédországot.

Fotó: AFP
Az összeg személyenként járna, azaz egy család esetén ez több tízmillió forintot jelenthet. Akkor a támogatás fogadtatásáról a Mitt i című helyi újság kérdezte a migránsokat, a stockholmi Skärholmen és Kista bevándorló negyedekben.
A válaszok között szerepelt a „komolytalan”, „rasszista”, „nehezen komolyan vehető”, de a „nagyszerű ötlet, Svédországnak már régen le kellett volna zárnia a határokat” és „jó lehet az idős embereknek, akik hazavágynak” is.
A svéd migrációs hivatal egyesületek segítségét kérte, hogy felmérje az intézkedés megítélését a migránsok körében. A kistai szomáliai nemzeti szövetség önként jelentkezett a feladatra, és tavaly az ügynökség projekttámogatásával megvizsgálták a hazatelepítéssel kapcsolatos attitűdöket – írja a Samnytt svéd hírportál.