Ugyan még nem tudni, hogy az Elk*rtuk című mozifilm – amely játékfilmként dolgozza fel az elhíresült Gyurcsány-beszéd történetét – mikor kerül a hazai és külföldi mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett. A Megafilm producerei, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya állami támogatás nélkül, klasszikus produceri eszközökkel teremtették elő a gyártási költségeket. Az őszödi beszédről készülő filmben nincs közpénz, az alkotók azonban további támogatókra számítanak.
A producerek a film finanszírozására vonatkozóan megjelent sajtótalálgatásokra reflektálva úgy döntöttek, hogy publikussá teszik a finanszírozás hátterét. Emellett nyilvános felhívásnak szánják azt, hogy tekintettel a nagymértékű önrészre, kifejezetten várják a támogatókat, és ehhez kapcsolódóan támogatói oldalt is indítottak – közölte lapunkkal a Megafilm.
– Az Elk*rtuk című film az önrészen kívül támogatásokból állt össze, és szeretnénk még további támogatókat gyűjteni, ezáltal is átláthatóvá tenni a költségeket. Magyarországon a filmek nagyon nagy összegű előfinanszírozással készülnek. Hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak.
Emellett eddig is sokan támogatták, hittek a történetben és üzleti befektetést is láttak benne. A továbbiakban szeretnénk szélesre tárni ezt az ajtót, és lehetőséget adni arra, hogy aki szeretne – névvel vagy név nélkül –, szerepeljen a film támogatói között – idézi a közlemény Helmeczy Dorottya producert.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=eCaaM0fqENg[/embed]
Kálomista Gábor, a film másik producere rámutatott: a közpénzekkel kapcsolatos, állami forrásokról szóló adatok nyilvánosak. A filmes támogatások mindenki által hozzáférhetők a Nemzeti Filmintézet honlapján. Az állami finanszírozás elbírálási folyamatáról elmondta: Magyarországon minden filmet regisztrálni kell a Nemzeti Filmirodánál, és banki igazolásokkal igazolni, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő források. Mindig előre kell megfinanszírozni a költségek hetven százalékát, és akkor lehet támogatásért folyamodni, ha az a pénz már benne van a filmben.
A nyilvános támogatói lehetőség mellett, azok számára, akik úgy szeretnének az ügy mellé állni, hogy a 2006-os eseményekhez kapcsolódó személyes történetüket akarják elmesélni, vagy fontosnak érzik, hogy beszéljünk a közelmúlt legsúlyosabb hazai politikai botrányáról, az Elk*rtuk című film Facebook-oldalán az alkotók létrehoztak egy Emlékezzünk oldalt. Itt bárki megoszthatja a saját élményét, emlékét, fotóját. Az anyagokból készült kordokumentumok mindenkinek elérhetők lesznek.