Elkxrtuk: Hann Endre alkotmánybírósági pert indított Kálomista Gáborék ellen
Kálomista Gábor szerint Hann Endre most a Tisza Párt felkérésére végez méréseket, a szólásszabadság mellett tüntet, közben pedig az alkotói szólásszabadságot támadja.
Kálomista Gábor szerint Hann Endre most a Tisza Párt felkérésére végez méréseket, a szólásszabadság mellett tüntet, közben pedig az alkotói szólásszabadságot támadja.

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik lényeges alapja.

A Hann Endre által indított per nem volt mentes a furcsaságoktól.

Tovább folytatódik a 2006-os eseményeket bemutató film ellen indított per.

Kálomista Gábor továbbra sem érti Hann Endre kifogásait.

Az alkotás azután készült, hogy Hann Endre pert indított az Elkxrtuk című film miatt.

Hann Endre azt mondta, hogy a filmben szereplő karakterben nem ismert magára.

A Megafilm tulajdonos-producere szerint Hann Endre nem is látta azt a filmet, amit perel.

Ha nem azonosul az adott szereplővel, miért állítja, hogy magát látja benne?

Lajos Tamás Balázs Béla-díjas operatőr, érdemes művész és producer nyilatkozott a Hann–Kálomista-perben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.

Az egyenruhásoknak köszönheti az életét, kétszer is.

Új kampuszok és sportkomplexum kialakítása, valamint nagy számú épületrekonstrukció is a Budapesten megvalósított kormányzati oktatási fejlesztések között.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Tovább bővül Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja.

Florian Wirtz gólja is kellett, a Liverpool ismét kiszenvedte a győzelmet a bajnokságban.

Hajmeresztő, amit műveltek!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.