Ő a Budapest Film vezérigazgatója, aki politikai alapon fúrhatta meg az Elk*rtukot
Liszka Tamás személyesen Karácsony Gergelynek köszönhetően lett a budapesti filmes piac befolyásos szereplője.
Liszka Tamás személyesen Karácsony Gergelynek köszönhetően lett a budapesti filmes piac befolyásos szereplője.

A budapesti Fidesz elnöke szerint a Budapest Film politikai okokból próbálja akadályozni az emberek számára az Elk*rtuk megtekintését.

A színésznő a szerepről először egy interjúban mesélt, amiből az is kiderül, miért vállalta el a politikus szerepét.

Nem hiszem, hogy bárki felhatalmazta Karácsonyt Gergelyt arra, hogy ideológiai alapon kitiltson a fővárosból egy magyar filmet – mondta a producer.

Lánczi Tamás és Schiffer András emlékezett vissza a 2006-os eseményekre az őszödi beszéd kiszivárgásának évfordulóján.

A 2006-os őszi eseményekről szóló Elk*rtuk című filmre a nemzetközi közönség is vevő lehet.

A videóban a film rendezője és operatőre mesélnek a forgatásról.

Hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak – mondta Kálomista Gábor.

Még nem tudni, mikor kerül a mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett.

Már megtekinthető a 2006-os rendőrterror eseményeit feldolgozó mozifilm werkfilmje is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

A céldátumok egyre közelebb kerülnek.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

A Trónok harca egykori sztárja a harmadik színésznő, aki életre kelti az ikonikus brit régészt.

The DPK nationwide tour continues with live coverage of the event online and on Hir TV, while Magyar Nemzet provides continuous reporting.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.