időjárás 12°C Szabina 2021. October 27.
logo

Kálomista Gábor: Karácsonyék ideológiai okokból akadályozzák az Elk*rtuk forgalmazását

Magyar Nemzet
2021.09.21. 11:03 2021.09.21. 11:30
Kálomista Gábor: Karácsonyék ideológiai okokból akadályozzák az Elk*rtuk forgalmazását

A producer politikai ellencsapásnak tartja, hogy az Elk*rtuk című filmjét kevés moziban vetítik a premier hetében. Az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a Budapest Filmet Gyurcsány Ferenc irányítja.

Kálomista Gábor szerint politikai okokból akadályozzák meg az Elk*rtuk forgalmazását, mert a Budapest Filmhez tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak egy délutáni előadást a premier hetében (a film október 21-én debütál), a Cinema City pedig még nem is válaszolt a megkeresésükre.

Ez a film tele van kiváló alkotókkal, nagyon jól néz ki, történelmi témát dolgoz fel – DK-s politikusok mondogatják előszeretettel, hogy hagyjuk, mert ez már történelem –, bemennek az emberek, és a pénztárnál kérdezik, hogy mikortól vetítik. Hatalmas marketingje van, és nem vetítik

– mondta az Indexnek adott interjújában Kálomista Gábor, aki szerint a forgalmazási tárgyalások egyáltalán nem haladnak.  

A producer szerint eddig a színészeit gyalázták, a kollégáit fenyegették, a forgatási helyszíneken is keresztbe tettek nekik, ahol csak lehetett. Ám mivel rájöttek, hogy nem tudják megállítani a forgatást, a baloldali körök most úgy döntöttek, hogy egyszerűen nem engedik be a filmet a mozikba, és mivel a főváros tulajdonában van a Budapest Film, ezt el is tudják érni. 

Kálomista Gábor szerint a baloldali városvezetés cenzort játszik és visszaél a hatalmával. Arra a kérdésre, hogy kinek a befolyását látja abban, hogy a Budapest Film napi egy délutánt adott az Elk*rtuknak, a producer karakánul kijelentette, hogy

Gyurcsány Ferencét.

 Kálomista hozzátette:  nem hiszi, hogy bárki felhatalmazta Karácsonyt Gergely arra, hogy 

ideológiai alapon kitiltson a fővárosból egy magyar filmet, amit nagyon sok budapesti meg szeretne nézni. 

A teljes interjút ITT olvashatják el.

(A borítóképen részlet az Elk*rtuk című filmből. Forrás: Megafilm Kft.)

Ezek is érdekelhetik

Cseh rendőrök segítségével tartóztatták fel a migránsokat

magyarnemzet.hu

Vészesen közelít a hitelmoratórium vége!

magyarnemzet.hu

Amerikai tragédia

magyarnemzet.hu

Az immáron 21 éves Szoboszlai pimasz, győztes gólt szerzett

magyarnemzet.hu

Ez a fiatal nő felelős azért, hogy Alec Baldwin megölte az operatőrt

magyarnemzet.hu

Megdöbbentő kulisszatitkokat árult el Árpa Attila Alec Baldwin tragédiája kapcsán

metropol.hu

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

A harangozó magányossága

magyarnemzet.hu

Ez a fiatal nő felelős azért, hogy Alec Baldwin megölte az operatőrt

magyarnemzet.hu

A harangozó magányossága

magyarnemzet.hu

Amerikai tragédia

magyarnemzet.hu

Túl sok prostituáltra és állandó, nyilvános szexre panaszkodnak a lakók Leedsben

origo.hu

Megdöbbentő kulisszatitkokat árult el Árpa Attila Alec Baldwin tragédiája kapcsán

metropol.hu

Civil a pályán! Karácsony megbukott a sportolók előtt

magyarnemzet.hu

Túl sok prostituáltra és állandó, nyilvános szexre panaszkodnak a lakók Leedsben

origo.hu

Vészesen közelít a hitelmoratórium vége!

magyarnemzet.hu

Hihetetlenül gátlástalan előzést mutatott be egy volvós a 7-es úton, mindenkit leszorított - videó

origo.hu

Kiütéses magyar focisiker

hirtv.hu