Csúcsra járatta Nagy Ervin a Facebook-kormányzást: most már a színházigazgatókat is posztban jelentik be

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kultúráért felelős államtitkár közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a Tisza-kormány első jelentős színházigazgatói pályázatainak eredményét. A posztból kiderül, hogy kik veszik át az Új Színház és a Madách Színház vezetését.

2026. 11. 03. 19:02
Nagy Ervin
Fotó: Hatlaczki Balázs

A 33 éves leendő színházigazgató, Csiby Gergely 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, bábszínész szakon. Tanulmányai alatt egy ösztöndíj keretében New Yorkban is tanult egy szemesztert. 2017–2019 között a Vígszínház tagja volt, 2019–2020-ban a Pesti Magyar Színház színésze volt, 2020-tól szabadúszóként tevékenykedik.

Mint a Fidelio írja, a pályázati kiírásban is megjelölt arculati sajátossággal kapcsolatban Csiby korábban kifejtette: „Egy nyitott, társadalmilag érzékeny színháznak egyik legfontosabb eszköze kell hogy legyen az új magyar dráma. Rengeteg értékes mű van, amely ritkán vagy egyáltalán nem kerül színpadra. Ugyanakkor fontos, hogy olyan új darabok is szülessenek, amelyek a jelenünkről beszélnek.”

Szirtes Tamásnak sem adtak esélyt

A Madách Színház igazgatói pályázatára összesen 7 pályázat érkezett. Az indulók között volt a teátrumot 2004 februárja óta vezető Szirtes Tamás rendező is, a minisztérium közlée alapján viszont a Jászai Mari-díjas Szabó P. Szilveszter veszi át a stafétát a teátrumnál.

Szabó P. Szilveszter Forrás: Fidelio.hu

Bár a minisztériumi döntés komoly hiányosságokra is rámutatott, mégis támogatták a pályázatot. Mint fogalmaztak: 

A tervezet kedvezően értékelt elemei mellett, tartalmaz megalapozatlan elemeket: tévesen méri fel a jelenlegi nézőszámokat, az évi négy bemutató és 400 előadás terve pedig szakmailag irreális, ami súlyosan túlterhelné a személyi és műszaki állományt. Ezen felül a prózai előadások nagyszínpadi bevezetésének gazdasági hatásvizsgálata is hiányzik, valamint kezdeti formai problémát jelentett a kötelező nyilatkozatok hiánya. 

A bizottság azonban úgy ítélte meg, hogy ezek a hiányosságok – a vállalások megfelelő racionalizálásával és szigorú gazdasági fegyelemmel – korrigálhatók. A bemutatott vezetői csapat szakmai felkészültsége, bemutatott művészeti koncepció és a komplex látásmód miatt a bizottság a pályázatot támogatja – fogalmaztak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.