Jogászainkkal alaposan körüljártuk azt, hogy milyen jogi keretek között lehet egy létező vagy valaha létezett személyiséget megjeleníteni. Arra jutottunk, hogy a magyar szabályozás egyáltalán nem tartalmaz korlátozásokat azzal kapcsolatban, hogy egy fikciós alkotás hogyan ábrázolja hőseit. Az derült ki, hogy az alkotók bárkit szabadon megmutathatnak.
A producer arra is figyelmeztetett, hogy az alkotónak igazolnia kell állításait.
– Ha én egy történelmi vagy közéleti személyiséget negatív színben tüntetek fel – ami persze a mi Puskás musicalünk kapcsán nyilván nem kérdés, akkor sem, ha nem heroizáltuk, hanem esendő emberként mutattuk meg főszereplőnket –, fölmerülhet, tudom-e igazolni mindazt, amit megmutatok. Be tudom-e bizonyítani, az a valóság. Helyt kell állnom a véleményemért, meg kell tudnom védeni az álláspontomat. De ezt inkább erkölcsi kötelezettségnek tartom, nem joginak.
Hozzátette: értetlenül áll a mostani ügy előtt. Nem érti, hogyan alakulhatott ki ez a vita.
Rejtély, mért volt érdeke Hann Endrének magára húznia egy nem túl pozitív színben megjelenő fiktív szereplő alakját. Ha nem azonosul az adott szereplővel, miért állítja, hogy magát látja benne? Hiszen az alkotók többször is hangsúlyozták: fikciós művet készítettek, függetlenül attól, hogy mi a valóság. Ők láttak valamit az utcákon, s építettek mögé egy elbeszélést azzal, hogy akár így is történhetett.
Végezetül Szabó László azt is elmondta, hogy
súlyos problémának tartaná, ha egy fikciós történetet, amelyet valaki vászonra visz, regénnyé formál, megfest vagy elénekel, jogi eszközökkel korlátozni lehetne, csak azért, mert valaki magára ismer az egyik szereplőben.
– Szomorúnak találnám, mert az ilyen történeteknek az a lényegük, hogy az alkotó így alakítja ki a véleményét. A vélemény megformálása ilyenkor maga a művészi alkotás. Szomorú lenne, ha ennek szabadságát jogi eszközökkel korlátozni lehetne.
Borítókép forrása: Facebook/Elkxrtuk
