Kialudt a láng Párizsban, Orbán Viktor is gratulált a magyaroknak
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László maximálisan elégedett.
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László maximálisan elégedett.
A magyar csapatban alig akad olyan sportoló, akinek világ- vagy Európa-bajnokságról ne lenne érme.
Csak látszólagos volt a Momentum és a Demokratikus Koalíció összeveszése.
Érett véleményt fogalmazott meg a magyar kulturális életről Szabó László producer, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.
Szabó László továbbra is magyar sakkozóként tekint Rapport Richárdra, aki szerinte elhamarkodott döntést hozott.
Ha nem azonosul az adott szereplővel, miért állítja, hogy magát látja benne?
A legnagyobb közös többszöröst „a világ legjobb dolga magyarnak lenni” gondolat jelenti.
A zenész áprilisban töltötte be 70. életévét.
A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület elnöke cáfolta Dobrevnek azt az állítást, hogy a kormány csökkentette a paralimpikonoknak járó pénzdíjakat.
A cirkusz világa a legizgalmasabb és legfrissebb művészeti ágak egyike, a cirkuszművészet pedig az élet újraindításának motorja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.