Elöljáróban emeljük ki talán a legfontosabbat: Szabó szerint a világ legjobb dolga magyarnak lenni. Úgy fogalmazott a Karc FM-nek adott nyilatkozatában: „Ez az, ami szerintem a mi kulturális életünket egyfajta vezérvonalként kéne vagy vezérlő csillagként kéne hogy irányítsa. Rajtunk kívül senki nem gondolja azt a világon, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni, mindenki azt gondolja, hogy annak a legjobb lenni, amilyen ő.”
A magától értetődő igazságot azonban nem könnyű felszínre hozni. Szabó szerint azért, mert
azoknak a kultúracsinálóknak, akik a balliberális oldalhoz tartoznak, sokkal erősebb gyökerei voltak a szocialista-kommunista világban, és ezt átmentették a rendszerváltozáson. És bár lehet, hogy a politikai véleményük valamelyest változott, de a kulturális elkötelezettségük egyáltalán nem.
Persze – mondja Szabó az interjúban – nem az a baj, hogy ki-ki képviseli a maga igazát, hanem az, hogy „minden kulturális intézmény, minden ehhez tartozó forrás, minden struktúra azok kezében maradt, akik 1990-ig, a rendszerváltoztatásig azt tulajdonképpen üzemeltették. Ezt nagyon ügyesen, taktikusan mentették át. Nem lehet ezért kárhoztatni őket, ott is van egy világos értékcsoport, ott is van egy világos értékválasztás, amelyik megpróbálja megtalálni magának ehhez a forrásokat, a pénzt, az intézményt, a hatalmat, a médiát, a befolyást. Ez így működik. Ezzel önmagában nem lenne semmi baj. Azzal már sokkal inkább, hogy nem volt arra utaló gesztus, nem volt belátás, hogy rajtuk kívül más is érvényesülhessen.”
A rendszerváltás után harminc évvel is vannak olyan a helyek, pozíciók, ahol még most is ez a helyzet. Ilyen volt például a Színház- és Filmművészeti Egyetem – állítja Szabó. „Most hagyjuk is, hogy az oktatás színvonala vagy minősége milyen volt, de az, hogy ott egyfajta látásmód, egyfajta értékrend tükröződött a tanárok kiválasztásában, az tény, ezen nincs mit vitatkozni.”
Innen a polgári kultúrpolitika felé kanyarodik a beszélgetés.
Kellett húsz év a rendszerváltoztatás után ahhoz, hogy megértse a polgári oldal, hogy a legfontosabb dolog a kulturális politika. És ennek sokféle metszete. A nyelvpolitikától az emlékezetpolitikáig, az intézmények alapításától az új kulturális finanszírozási rendszerekig a magyar kultúra megmutatkozása, megmutatása a világban. Szerintem ez a legfontosabb dolog, ez tart meg bennünket
– fogalmaz Szabó.
Így aztán el is utasítja a riporter felvetését: ellenzékinek kell-e lennie a kultúrának. „A kultúrának nem kell ellenzékinek lenni” – szögezi le, de nem az a baj, ha a különböző kulturális szereplők kritikus véleményt fogalmaznak meg. Az természetes, hogy a kultúra reflektál a világra. „A probléma akkor van, amikor […] a művész átbillen és azt gondolja, hogy az ő művészete már felhatalmazza őt arra, hogy a világ egészéről és különösen annak a politikai részéről megfellebbezhetetlen véleményeket mondjon. […] Akkor van probléma, amikor a művészet elhiszi magáról, hogy tévedhetetlen.”
Szó kerül természetesen a nyáron közreadott kiáltványról, illetve annak néhány pontjáról is, de a legérdekesebb az a következtetés, ahova ezen keresztül eljutnak a beszélgetők.
Nagy reményeket fűzök ehhez a kulturális kormányzathoz, amelyik most hivatalba lépett. Azért, mert úgy hívják a minisztériumot, hogy kulturális és innovációs minisztérium. […] Én úgy hívtam volna, hogy jövőügyi minisztérium
– mondja Szabó, aki mindjárt meg is magyarázza, miért. „Wayne Gretzkyt a világ egyik legjobb, vagy talán legjobb jégkorongozóját egyszer megkérdezték, hogy hogy lett a világ legjobbja. És azt mondta, hogy a jégkorong egyszerű játék, nem oda kell korcsolyázni, ahol a korong van, hanem ahol lesz. És szerintem ez a dolga a jövőügyi minisztériumnak, hogy rájöjjön, hogy hol lesz a korong, és azt támogassa, hogy minél többen eljussanak oda, ahol a korong lesz. És ez szerintem meg tud valósulni ebben a minisztériumban.”
Az interjú végén egyfajta névasszociációs játék keretében mond véleményt Szabó kulturális életünk néhány szereplőjéről. Alföldi Róbertről úgy fogalmaz, „nagyszerű színész, közepes rendező, rossz színházigazgató”, Vidnyánszky Attilát azonban úgy értékeli: „Nagyszerű rendező, korunk legnagyobb rendezője, elképesztő látásmóddal és kiváló ember.”
A teljes beszélgetés a YouTube-on is megtekinthető.
Borítókép: Szabó László a Karc FM adásában (Fotó: Youtube)
