Kiss-Hegyi Anita államtitkár Ujváry Lajos festészetét méltatva arról beszélt, hogy a művész a színek és az ecsetvonások összetett, mégis békét árasztó rendszerében alkotott maradandót: „esetében a mozdulatlanság semmiképp sem az egy helyben toporgást jelenti”. „Képeiből árad az alázat, amit a táj iránt érzett”, és emiatt a szemlélő úgy érezheti, hogy a festő jelen van és fogja az ecsetet – fogalmazott.
L. Simon László, a tárlat kurátora kiemelte: Ujváry Lajos munkássága ennyi év távlatából is hat, pedagógusi, művésztanári tevékenysége sok-sok nemzedék számára meghatározó. Elmondta, hogy a 100. születésnaphoz méltó kiállítást sikerült létrehozni, köszönhetően a családnak, amely a hagyaték nagy részét őrzi.
Kifejtette: „pillanatok alatt kiesik egy életmű a kollektív emlékezetünkből”, ezért sokan nem realizálják, hogy egy életmű gondozása a művész halálával nemhogy nem ér véget, hanem igazándiból akkor kezdődik.
Felhívta a figyelmet, hogy azért vállalkoztak a kiállítás megrendezésére, hogy ne csak a festőművészt és középiskolai mestertanárt, hanem a kiváló grafikust is bemutassák.
Ujváry Lajos (Kaposvár, 1925. február 21.–Budapest, 2006. március 22.) festőművész, képzőművészeti tanár, néprajztudós a Fejér vármegyei Örspusztán járt elemi iskolába. Tízévesen került a veszprémi piarista gimnáziumba, majd két év után a Dombóvári Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumba, ahol 1944-ben érettségizett.
Felvették a Képzőművészeti Akadémiára, de a háború miatt tanulmányait már nem tudta megkezdeni: 1945. január 1-jén az oroszok munkatáborba hurcolták. 1946 végén kezdte meg tanulmányait, 1951-ben diplomázott Pór Bertalan és Szőnyi István növendékeként. Diákkorában a magyar irodalom legjobbjaival levelezett, ekkor ismerte meg Szabó Lőrincet, Kassák Lajost, Remenyik Zsigmondot, Tersánszky Józsi Jenőt és Tamási Áront. Szinte valamennyiükről készített portrét, amelyeket 1960-ban a Csók Galériában mutatott be. 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt.
