Egyedülálló, hogy egy művész alkotásai és a személyisége ilyen koherens egységet alkossanak. Ehhez az összhanghoz hozzájárult, hogy tizenévesen részt vett a híres szárszói találkozón 1943-ban, ami egész életét, munkásságát befolyásoló élménynek bizonyult. Fia, Ujváry Gábor történész a Somogyi Hírlapnak adott interjúban úgy fogalmazott: édesapja mindig egyenesen kimondta, amit gondolt.
Ez a szabadságszeretete, egyenessége pedig a neveltetésen, családi gyökereken túl részben talán azoknak az íróknak, irodalmi személyiségeknek, Tamási Áronnak, Féja Gézának, Sinka Istvánnak, Kodolányi Jánosnak, Püski Sándornak is köszönhető, akikkel baráti kapcsolatba került.
A magyarsága művészetének integráns része volt. Mondhatni, a hivatásához tartozott, ami sugárzott műveiből, függetlenül attól, hogy hőgyészi életkép, gyimesi falurészlet vagy szép tolnai táj látható rajtuk. A képeiben van valami megnyugtató, olyan harmonikus világot vetítenek elénk, ahol jó volna élni. Talán emiatt a törhetetlenül optimista magyarságtudat miatt kapott érthetetlenül későn, csupán nyolcvanéves korában Munkácsy-díjat. Úgy látszik, számára még a rendszerváltás után is hosszú évekig tartott az éppenhogy megtűrt kategória.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!