Ujváry Lajos igazi polihisztor volt. Így például már akkor tanulmányozta 1964-től gyűjtőútjain az erdélyi gyimesi, moldvai csángó magyarok, s a székelység kultúráját, gazdag néprajzi örökségét, úttörő munkát vállalva, amikor a Kádár-féle politikai vezetés részéről ezért korántsem jártak jutalompontok. Sokat elárul kutatásainak tudományos értékeiről, hogy a jelentőségüket felismerő volt dombóvári tanára, Péczely László és leánya, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta ösztökélésére átadott, magnón rögzített hanganyagait az Akadémia néprajzi kutatócsoportja örömmel átvette, és ezek nagy részét ma a HUN-REN Zenetudományi Intézet őrzi.
Ujváry Lajos mindenekelőtt érzékeny alkotó volt
Mindenben meg tudta látni és jeleníteni a képzőművészet eszközeivel a szépet, az értékeset, a megörökíteni érdemeset. Derűlátó és bizakodó személyiség volt: egy olyan szomorú történelmi időszakban volt képes szabad emberként mindenben keresni és felmutatni a pozitívumokat, amikor a magyarság lekicsinylését, történelmi kincseink lefitymálását, a defetizmust, a kudarcorientáltságot honorálták hatványozottan.
Pedig a történelmet deformáló politikai erők mindent elkövettek, hogy letérítsék a kaposvári születésű művészt arról a pályáról, amire kivételes tehetsége predesztinálta. 1945 elején elhurcolták több száz falubeli, hőgyészi sorstársával együtt a Szovjetunióba, ahol a lágerben különböző súlyos betegségeket kellett elszenvednie, és csak több mint másfél év múlva engedték haza.
1946-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ám sokáig nem koptathatta az illusztris tanintézmény rajztábláit: 1949-ben eltávolították politikai okokból. Úgy vélekedett erről az évek távolából: túl sokat „fecsegett” a szovjet munkatáborbeli tapasztalatairól, a „nagy hazáról”. Mesterei, Bernáth Aurél és Szőnyi István közbenjárására visszavették, s 1951-ben végzett a főiskolán. 1952-ben a Képző- és Iparművészeti Középiskolában kapott állást, ahol 1985-ig tanított. Valóságlátását, emberi és művészi tisztánlátását meghatározták az átélt, küzdelmekkel és negatív megkülönböztetéssel teli történelmi idők. Erről így vallott később a mai napig időtálló, mára is érvényes gondolatokkal:
Százak, ezrek, milliók sorsa hasonló az enyémhez és hogy ezeket a megpróbáló időket kibírtuk, valóságos csoda. De hiszen csoda egész nemzetünk léte-sorsa, ám erről mit sem tudnak Európa könnyebb életet hordozó népei, különösen a nagyok, a hatalmasak.
