Tavasz előtt aligha várható tűzszünet az ukrajnai háborúban, Európának pedig a korrupciós hírek ellenére sem szabad elengednie Ukrajna kezét – jelentette ki Alexander Stubb finn államfő az AP hírügynökségnek adott interjúban. A vasárnap közzétett beszélgetésben Stubb arról beszélt: Oroszország továbbra is információs és hibrid eszközökkel próbálja megingatni az európai társadalmakat, ezért a kontinensnek fel kell készülnie egy újabb kemény télre.

Oroszország pánik és zűrzavar keltésével igyekszik Európát destabilizálni, és ehhez felhasználja például a propagandát, illetve vandalizmust és gyújtogatást is
– fogalmazott a finn elnök, hozzátéve: „A háború és a béke közötti határok elmosódtak.”
Finnország történelmi tapasztalatai miatt – két XX. századi háború, területvesztés és évtizedes katonai semlegesség – Stubb szerint az országnak kötelessége reálisan értékelni a fenyegetést. Mint mondta, az orosz nyomásgyakorlással csak „finn módra, nyugodtsággal és higgadtsággal” lehet szembenézni. Helsinki 2022-ben, az ukrajnai invázió után szakított a semlegességgel és csatlakozott a NATO-hoz.
Trump szerepe és a béke feltételei
Stubb egy Helsinkitől északra lévő katonai támaszponton nyilatkozva kitért Donald Trump amerikai elnökre is. Azt mondta, el tudja magyarázni Trumpnak, Finnország miken ment keresztül, hogyan látják a helyzetet a csatatéren, és hogyan kell szerinte kezelni Vlagyimir Putyint.
Ha tíz ötletből akár csak egyet is elfogad, már az is remek
– fogalmazott.
Szerinte a hosszú távú rendezéshez Ukrajnának biztonsági garanciákra, a gazdaság stabilizálására és a területi kérdésekben kompromisszumos alapra lesz szüksége. „Nem vagyok túl derűlátó a tűzszünettel kapcsolatban, legalábbis nem idén; jó lenne azért, ha márciusra sikerülne valamit elérni” – mondta.
Hangsúlyozta: „Putyin voltaképpen tagadja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi egységét.”




















