Magyar Péter a megbékélés jegyében hirdetett rendezvényt Győrbe, azonban szimpatizánsai emberek kiirtásáról beszéltek, trágárkodtak és vegzálták a Hír TV munkatársait – adta hírül a televízió. Mindeközben Magyar Péter beszéde alatt többen is otthagyták az esemény helyszínét.
A televízió riportere interjút szeretett volna készíteni a magyar fiatalok sorkatonai berántásáról értekező Ruszin-Szendi Romulusszal, aki megtagadta a kérelmet és arra sem válaszolt, hogy indul-e a Tisza Párt jelöltjeként. A tokatábornokon kívül más lehetséges indulók sem voltak bőbeszédűek a lehetséges indulásukról. Orbán Árpád, a Tisza Párt Magyar Péter által rövid pórázon tartott fővárosi frakciójának képviselője kijelentette: semmit nem tud most erről mondani.

A kormányt irtaná ki a Tisza-szimpatizáns
– Elmennek a… mindjárt mondok olyat, hogy leszakad az ég! – mondta egy idősödő, agresszív Tisza-szimpatizáns nő a riporternek. – A Magyar Péter hazudott má’? – tette fel a költői kérdést az elvakultnak tűnő hívő a Hír TV stábjának. Ezután emberek kiirtásáról kezdett el beszélni.
Kiirtani, szó szerint, a mostani vezetőket kiirtani kell!
– őrjöngött.
Egy másik nő pedig dühbe gurult, amiért a Hír TV a munkáját végezte, vagyis tudósított az eseményről. Először azt hitte, hogy az ATV-től jöttek, addig barátságosan viselkedett, majd amikor kiderült számára a valóság,
a kezében tartott zászlóval a kamera és az azt tartó operatőr felé csapott. – Menj a p…ába, mert kapsz! Engem ne vegyél!
– kelt ki magából Magyar Péter erőszakos híve.

A f…omat nem vennéd föl? Húzz anyádba, g…i! Mennyé’ má’ innen, te!
– fejezte ki magát alpári módon egy tiszás férfi.

Olyan Magyar Péter-szimpatizáns is színre lépett, aki egy szürreális performanszot adott elő a televízió stábjának: a tévések intim zónájába lépve, ujját fenyegetően, közvetlenül a riporter szeme elé tolva járta őket körbe-körbe.
A megbékélésről szóló rendezvényen lökdösték az operatőrt, ami már korábban is megtörtént. Az agresszív megnyilvánulásoktól Magyar Péter nem határolódott el a beszédében.



















