Saját vagyonából is finanszírozza az elnök a szövetséget

Szabó László szót kért. Az apropó természetesen a Rapport-ügy, a legmagasabban jegyzett magyar sakkozó országváltása, Romániába való átigazolása. Nemcsak erről, hanem a magyar sakkozás áldatlan állapotáról is kérdeztük a Magyar Sakkszövetség elnökét, aki elismeri, egy másik elnökségi taggal közösen a saját vagyonából is finanszírozza a szervezetet.

Szabó László Magyar Sakkszövetség Forrás: MSZ

– Elnök úr, mennyire ismert ön előtt Lilienthal Andor, Szabó László és Benkő Pál pályafutása?
– Vizsgázni hívott? Lilienthalé kevéssé, természetesen hallottam már róla. A névrokonomét sokkal jobban ismerem, Benkő Pál temetésén pedig én mondtam az egyik búcsúbeszédet. Korábban volt szerencsém találkozni is vele, nagyon szeretetre és tiszteletre méltó ember volt.

– Tudja, mi a közös a három egykori kiválóságban?
– Hogy mi a közös? Hogy mindhárman elhagyni kényszerültek volna az országot? Nem, Szabó Lászlóra ez nem igaz.

– Mindhárman világbajnokjelöltek voltak az ötvenes években. Ha a polihisztor Barcza Gedeont is ideszámítjuk, a Maróczy Géza és Portisch Lajos közötti korszak négy legnagyobb magyar sakkozója. Mindezt csupán azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert amikor a Rapport-ügy kirobbanásakor tizenöt pontban összefoglalta az esettel, tágabban, a sakkal kapcsolatos nézeteit, akkor a magyar sakkot ön is Kádár János kedvenc sportágaként eredeztette. Miközben a magyar sakkozás immár három évtizede küzd azért, hogy lemossa ezt az igaztalan bélyeget.

– Ez teljes félreértelmezése az elemzésemnek. Eszem ágában sincs lenullázni azt, ami a Kádár-korszak, illetve a második világháború előtt történt. Én csupán azt hangsúlyoztam, hogy a sakk priorizált helyzetben volt a Kádár-korszakban.

– A kivételezett megbecsülés vitathatatlan, ám ön a későbbiekben így fogalmazott: „Ez a kiemelt helyzet az éljátékosokban is megmutatkozott: »kitermelte« az 1978-as olimpiai bajnok csapatot.” Ez mégis csak úgy hangzik, mintha a sakk Magyarországon a Kádár-korszakkal kezdődött volna igazán. Miközben a játék gyökerei nálunk is a tizenkilencedik századig nyúlnak vissza és a két világháború közötti két évtizedben Magyarország három, az amúgy nagy szabású, végül nem hivatalosnak minősített 1936-os müncheni tornával együtt négyszer is megnyerte a sakkolimpiát. Nem a Kádár-korszak termelte ki az 1978-as csapatot, hanem a töretlenül virágzó sakk-kultúra. Kicsit úgy hangzik ez, mintha csak azért, mert Farkas Mihály rendszeresen fogadta Puskást, Bozsik pedig tagja volt az Országgyűlésnek, a labdarúgást Magyarországon kommunista sportágként azonosítanánk, ami ellen mindenki teljes joggal tiltakozna.
– Még egyszer mondom, ez teljes félreértelmezése az elemzésemnek. Csupán azért említettem a Kádár-korszak priorizáltságát, hogy szembeállítsam vele a rendszerváltozást követő évtizedeket, amikorra ez a kivételezettség megszűnt. A hetvenes, nyolcvanas években a sakk folyamatosan szerepelt a hírekben, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Verőci Zsuzsa, Ivánka Mária sztárok voltak, az ő népszerűségüket később csak a Polgár nővérek tudták elérni. Ha már a labdarúgást említette: ugyan Farkas Mihály szerette a futballt – amely szintén a második világháború előtti testnevelési és sportmozgalomból nőtt naggyá az ötvenes évekre –, de a kommunista rendszer tönkretette és kis híján teljesen lenullázta azt. A Puskás, a musical producereként vitaképes vagyok a témában.

– Nem akarom ezt a kérdést a kelleténél hosszabban feszegetni, de higgye el, a Kádár-korszak priorizáltságát, a Bobby Fischer-jelenséget, a Karpov–Kaszparov meccset magába sűrítő elemzését nem csupán én érzem felszínesnek, ráadásul igazából mindennek nincs is köze a Rapport-ügyhöz.
– Dehogy nincsen! Éppen arra akartam rámutatni, hogy a világon Bobby Fischer színre lépése óta a sakkban egyre markánsabban van jelen az üzleti szemlélet, a sportág az érdeklődés középpontjába került, ami a Szpasszkij–Fischer meccs után a Karpov–Kaszparov csatában is megmutatkozott, nálunk sajnálatosan ezzel ellentétes tendencia érvényesült. már nem az államilag finanszírozott sakk terméke, szinte kizárólag az édesapja támogatásának köszönhetően jutott el a világ elitjébe. Amúgy pedig: felszínes volna az elemzésem? Nagyon várom, hogy sokan írjanak sokkal jobbakat.

– Igen, de ha nincs a magyar sakkozásnak ilyen mély hagyománya, ha a sakk nem lenne a kultúra szerves része, akkor Rapport Tamásnak eszébe sem jut, hogy a sakk segítségével fejlessze a fia koncentrációs készségét.
– Ez is igaz. Én mégis abban látom a Rapport-ügy problémájának gyökerét, hogy a sakk már csupán eseti jelleggel foglalkoztatja az embereket, és ebben a közegben nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy egy kivételes tehetség úgy érzi, a kibontakozásához már messze nem kap meg minden támogatást, és ezért – és persze sok más ok miatt is – egészen váratlan lépésre, a sokat emlegetett zászlóváltásra szánja rá magát. Továbbá, ezt sem hallgatom el, Ricsi valahol maga is felelős a kialakult helyzetért. Amióta Belgrádba költözött, ennek immár nyolc éve, nem ad interjút magyar médiumoknak. Amikor megválasztottak elnöknek, rögvest levelet írtam neki, kérve, hogy lépjünk kapcsolatba. Fél évbe telt, mire találkoztunk végre. Kértem, hogy vállaljon szereplést, aknázza ki a népszerűségben rejlő erőt, amit idővel forintokra lehet váltani az üzleti világ előtt, de ő hajthatatlan maradt. Miközben a világbajnok Magnus Carlsen tudatosan használja a médiát, s ez több elit játékosról is elmondható, Rapport Ricsi szinte remeteként él.

Sakk, mint országimázs

– Amikor Rapport márciusban, a Grand Prix-sorozatból kivívta a világbajnok-jelölti szereplést, hosszú interjúban fejtegette a szereplését a szponzorfal előtt, tegyük hozzá, kifogástalan angolsággal. Nyilván szerződéses kötelezettségként. Ha mondjuk Budapesten is lenne szuperverseny, mint ahogy Bukarestben és Prágában van, akkor itthon is elő lehetne írni neki, hogy nyilatkozzon. Miért nem képes Magyarország rangos tornát rendezni?
– Ezt sehol a világon nem az adott sakkszövetség finanszírozza, az üzleti élet szereplői látnak benne lehetőséget. Nekünk még nem sikerült megtalálnunk azt, akivel azonosak az ez irányú szándékaink, az érdekeink. Megjegyzem, az olimpián – amúgy kiválóan – szerepelt játékosoknak előírtuk, hogy kötelesek a sajtó rendelkezésére állni. Meg is tették, mindannyian örömmel.

– Ha már szóba került az olimpia. Igaz a szóbeszéd, miszerint az egyik elnökségi tag magánvagyonából finanszírozta a válogatottak olimpiai szereplését, mert a szövetségnek nem volt forrása erre?
– A magyar válogatottak olimpiai szerepléséhez fűződő költségeknek két fő eleme van. Az egyik a játékosok személyi juttatása, a másik a részvétel, beleértve az utazás, a kinn tartózkodás költségét. A magyar sakkválogatottak működtetésére a szövetségnek ebben az évben harmincötmillió forint egyedi támogatás áll a rendelkezésére, amely még nincs a számlánkon. Áthidaló jelleggel, kölcsönként a Magyar Sakkszövetséget két elnökségi tag támogatja. Az egyik én vagyok.

– Ez siralmas, nemde?
– Egyfelől igen, az, másfelől viszont aki felelősséget vállal egy civil szervezet elnökeként, annak számolnia kell azzal, hogy ilyen helyzet is előállhat.

– Lehet, csak nem egy nagy múltú, sikerekben gazdag sportág esetében. Miért mostohagyerek a magyar sakk?
– Erre a kérdésre én is keresem a választ. Három éve választottak meg elnöknek. Nagy lendülettel, remek stábbal láttunk munkához. A három évből kettőt elvitt a Covid. A döntéshozókat egyelőre nem sikerült meggyőzni arról, hogy mennyi potenciál van a magyar sakkban. Bár illik korrekten fogalmazni, hiszen Magyarország hatmilliárd forintos állami garanciavállalás mellett nyerte el a 2024-es sakkolimpia rendezését. Továbbá a sakkoktatás része a Nemzeti alaptantervnek, az olimpiai érmesek sakkban is részesülnek életjáradékban, az állam felkarolta Polgár Judit sakkoktatási programját. Az állam tehát messze nem hagyja magára a sakkot, a magyar sakk igenis kap állami támogatást, de talán valóban nem annyit, amennyit megérdemel, és különösen a klasszikus ágazatok, az utánpótlás-nevelés, a professzionális sakk nem élveznek elegendő figyelmet.

Fotó: Kapás Gergő

– A magyar sakktársadalom annak reményében kérte fel jelöltnek, majd választotta meg a szövetség elnökének, hogy a közismert kormányzati kapcsolatai segítségével képes lesz javítani a sportág anyagi helyzetén. Az általános vélemény szerint nem sikerült megfelelnie ennek a várakozásnak. Egyetért ezzel?
– A várakozással természetesen tisztában voltam, tisztában vagyok. Magam is fájlalom, hogy a Maróczy Géza nevét viselő, a szakma ítélete szerint is kiváló utánpótlás-fejlesztő programunk még nem kapta meg a szükséges finanszírozást. Az állami sportirányítás – helyesen – úgy gondolja, hogy a 2024-es sakkolimpiáért vállalt kormányzati garanciával jelentős támogatásban részesítette a magyar sakkozást. A közelmúlt hanyag szövetségi elszámolásai miatt nehéz örökséget cipelünk, de dolgozunk tovább, ahogy mondani szokás, a meccs még nincs lejátszva.

– Rapport Richárd személyesen ugyan nem nyilatkozik, de nem is vitás, hogy anyagi előnyök miatt kívánja román színekben folytatni a pályafutását. Mi az a kérése, amit a Magyar Sakkszövetség nem tudott teljesíteni?
– Amikor végre sikerült kapcsolatba kerülnöm Ricsivel, ő két kérést fogalmazott meg. Az egyik, hogy segítsünk a feleségének megszerezni a magyar állampolgárságot, megkönnyítendő a közös utazásukat. A másik, hogy finanszírozzuk a szekundánsát. Mindkettőt teljesítettük. Biztosítottam továbbá, hogy idővel az anyagi igényeit is ki tudjuk elégíteni. Miként már említettem, győzködtem, hogy ennek érdekében ő is változtasson a magatartásán és legyen nyitottabb a magyar médiumok felé. Nagyon sajnálom, hogy a könnyebbik utat választotta, fel sem mérve a lépésének a súlyát.

– Arra céloz, a magyar emberek gyomra nehezen fogadja be, hogy valaki magyar létére román kíván lenni?
– Szeretném leszögezni, Rapport Richárd magyar ember, magyar állampolgár, magyar sakkbajnok, magyar sakkolimpiai ezüstérmes, utóbbi eredménye után a magyar államtól harmincöt éves kora után életjáradékban részesül majd. Én, mint a Magyar Sakkszövetség elnöke, így tekintek rá, függetlenül attól, hogy ő román színekben akar játszani. De igen, azt is ki kell mondanunk, nagyon kockázatos döntést hozott, amivel elveszítheti a magyar közvélemény szimpátiáját.

– A zászlóváltás hétköznapi nyelven gumiszabály a FIDE-nél. Alekszej Sirov példájából kiindulva többször lehetséges átjárás oda és vissza. A Rigában született egykori lett világbajnoki kihívó 1995-ben spanyol lett, 2011-ben a zászlót tekintve visszatért szülőhazájába, 2018 óta aztán ismét spanyol színekben versenyez. Van remény Rapport visszatérésére is?
– Sirov esete is arról árulkodik, a zászlóváltás szabályozása jelen pillanatban nonszensz. A FIDE csupán annak az igazolását kéri a kérvény benyújtásakor, a kérvényező játékos és szövetség bizonyítsa, hogy az adott sakkozó életvitelszerűen az újonnan választott országban él. Ehhez elegendő egy lakásbérleti szerződés is. Azt mondjuk, hogy ez komolytalan. Folyosói beszélgetések során a FIDE, valamint több nemzeti szövetség vezetője egyetért velünk, más kérdés, hogy a szavazásnál ez érvényesül-e. Tudni kell, hogy a nemzetközi sakkéletben a nagy tornák szervezői hatalmas befolyással bírnak, és a FIDE igyekszik kiszolgálni őket.

– Az imént úgy fogalmazott: azt mondjuk. Miközben több elnökségi tag éppen azért mondott le, mert nem értett egyet a Rapport-ügy szövetségi szintű kezelésével. A kérdés megosztja a testületet?
– A Rapport-ügy minden rezdüléséről beszámolok az elnökségnek, a FIDE-nek megküldött beadványunk elnökségi határozat nyomán született, amiről szavaztunk. Két elnökségi tag mondott le, az egyikőjüket győzködöm, hogy mégis maradjon. Nincs széthúzás, egyetértettünk abban, mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy Rapport Richárdot megőrizzük a magyar sakkozásnak. Nagyon sajnálom, hogy ez végül nem sikerült.

– Itt a pont?
– Egyelőre igen. Az elméleti esély megvan Ricsi visszatérésére, de a jövőt egyelőre nincs értelme fürkészni. Nem szeretném megszakítani vele a kapcsolatot, remélem, ő is így gondolkodik, s hátha egyszer rádöbben, hogy elhamarkodott döntést hozott. A feladatunk vele vagy nélküle ugyanaz, szeretnénk emlékezetes sakkolimpiát rendezni 2024-ben, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar csapatok eredményesen szerepeljenek hazai pályán.

Borítókép: Szabó László kapcsolatban szeretne maradni Rapport Richárddal (Fotó: MSSZ)