– Nem hiányolom a nemzeti ügybuzgalmat. Végzettségemet tekintve alapvetően mérnök vagyok, ezért olykor matematikai formákban gondolkodom. A matematikában használt „a legkisebb közös többszörös” meg „a legnagyobb közös osztó” fogalmával – azokat a beszélgetésünk lényegére vetítve – egyaránt van egy kis baj: az egyikben a „legkisebb”, a másikban az „osztó” kifejezés a problémás. Ezért jutottam arra, hogy érdemes lenne bevezetni a legnagyobb közös többszörös fogalmát, amire az általam javasolt gondolat alkalmasnak tűnik. Szép ambíciónak tűnik számomra, ha úgy próbálnánk élni a közös életünket – és különösen, ha úgy próbálunk kultúrpolitikát csinálni –, hogy abban a legnagyobb közös többszöröst „a világ legjobb dolga magyarnak lenni” gondolat jelenti. Tehát nem azt állítom, hogy a kultúrpolitika eddig ne lett volna elég nemzeti, azt viszont egy kicsit igen, hogy nem szerveződött egy jól bemutatható vezérgondolat köré. Így pedig nehéz mihez mérni a kultúrpolitikánk sikerességét – mondja Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója a 24.hu online portálnak adott interjúban.
Hozzáteszi, hogy természetes, hogy mindenki behelyettesítheti a saját identitását, így azt gondolja, hogy a világ legjobb dolga indonéznek, uruguayinak vagy izlandinak lenni. – Másrészt szerintem ez a mondat nem leszűkít, hanem segít irányt szabni a gondolkodásunknak. Ugyanakkor egyáltalán nem hiszem azt, hogy az állami kultúrpolitikának bármilyen módon be kéne avatkoznia az alkotás folyamatába – többen kritizálták a szövegemet amiatt, hogy ez nem derül ki elég egyértelműen belőle. Az alkotás természetesen szabad, mindenki olyan kulturális termékeket, produkciókat hoz létre, amilyeneket csak akar, de a magyar államnak mégiscsak az a dolga, hogy a közössége által összeadott erőforrásokat – hívhatjuk ezeket adóforintoknak – egy világos elv szerint ossza el. Ilyen világos elv lehetne az, hogy azokat a kulturális termékeket kell és érdemes támogatni, amelyek a fenti vezérgondolat mentén születnek meg. Ha valakinek az a szent meggyőződése, hogy nem a világ legjobb dolga magyarnak lenni, mert az ő élethelyzete, ismeretei, tudása, világlátása alapján más következtetésre jutott, egész nyugodtan alkothat ebben a szellemben. Csak a magyar államnak nem feladata őt támogatni ebben – hangsúlyozza Szabó László.