időjárás 1°C Angelika 2023. január 27.
logo

Hamarosan megnyílik a felújított Csokonai Színház

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.01.25. 20:30
Hamarosan megnyílik a felújított Csokonai Színház

Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház patinás épületének teljes körű felújítása, várhatóan már az első félévben megnyitják a játszóhelyet a nagyközönség előtt – közölte Papp László, a cívisváros polgármestere (Fidesz–KDNP) szerdán, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat.

Papp László az épületbejáráson emlékeztetett arra, hogy a kivitelezési munkák 2020 szeptemberében kezdődtek, a teljes rekonstrukció műemléki felügyelet mellett zajlott, és mára elérte a kilencvenszázalékos készültségi szintet.

Mint mondta, a nettó értékben több mint 9,6 milliárd forintos beruházás teljes mértékben állami forrásból, a Debrecen 2030 és a Modern városok programnak köszönhetően valósul meg, hozzátéve, hogy a tavaly átadott Csokonai Fórummal együtt bruttó húszmilliárd forintos színházfejlesztés történt a városban.

A legnagyobb változás a fogadótérben történt: az eddigi szűk lépcsőház helyett tágas oszlopcsarnok fogadja az épületbe érkezőket. A nézőtér kapacitásbővítésének eredményeként a korábbi 350 helyett hatszáz ülőhelyet alakítottak ki, és a további hatvan állóhellyel csaknem megkétszerezték az épület befogadó képességét.

Gemza Péter színigazgató a két épület – a Csokonai Színház és a Csokonai Fórum – átjárhatóságát nevezte fontos szakmai eredménynek, miután a két játszóhelyet hasonló, korszerű színpadtechnikával szerelték fel, ami megkönnyíti a műszaki dolgozók munkáját. Mint kiemelte, még az idén 15-20 fős létszámbővítést hajtanak végre, az érkezők hetven százaléka műszaki szakember lesz, harminc százalék a művészeti tagozatokat erősíti. A beruházások eredményeként további 20-25 fős létszámbővítésre is készülünk – tette hozzá.

Gemza Péter arról is beszélt, hogy a Csokonai Fórum két színháztermében a nyitás óta telt házas előadásokat tartanak, érzékelhetően nagy igény van a Csokonai Színház régi épületének megnyitására, ahol a jövőben elsősorban operákat, operetteket, musicaleket, illetve nagyszínpadot igénylő prózai műveket mutatnak majd be.

Borítókép: Papp László polgármester (jobbról a harmadik) és Gemza Péter színházigazgató (jobbról a második) a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Nemzeti Színház nézőterén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.