Hétfőn derült ki, hogy a hazai világbajnokságon elért hetedik hely Märcz Tamás állásába került. Már akkor is sejthető volt, amit szerdán hivatalosan is bejelentett az MVLSZ.
Varga Zsolt a férfivízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya.

Varga Zsolt 2013 óta a Ferencváros vezetőedzőjeként dolgozik, a klubot komoly mélységekből egészen a Bajnokok Ligája-győzelemig vezette. A következő idényben az ötvenéves szakember ferencvárosi munkáját is ellátja, utána viszont legalább a 2024-es párizsi olimpiáig főállású kapitány lesz.
Varga Zsolt játékosként Märcz Tamással együtt nyert olimpiát 2000-ben, emellett két Európa-bajnoki címet is szerzett a válogatott tagjaként. Szövetségi kapitányként az augusztus 29-én rajtoló, horvátországi Eb lesz az első nagy versenye.
– A párizsi olimpia van a célkeresztben, a jövőt pedig Varga Zsolttal képzeljük el, ugyanakkor a következő idényre már kialakultak a klubok keretei, így a 2022–2023-as évadban Zsolt párhuzamosan FTC-Telekom vezetőedzője is marad, ám azt követően kizárólag a válogatott irányítására koncentrál. Nagyon rövid az idő az Európa-bajnokságig, ezért ennek tükrében kell majd értékelni a csapat szereplését, elvárásaink elsősorban a jövő évi, olimpiai kvalifikációs világversenyek kapcsán vannak – mondta Vári Attila, az MVLSZ elnöke.
– Munkamániás vagyok. Legszívesebben már most is ott állnék a parton síppal a kezemben. A következő időszak jelszava a munka, a munka és a munka. A legelső feladat, hogy keretet tudjak hirdetni, hogy a játékosok minél hamarabb megkapják a szükséges nyugalmat. A nyakunkon az Európa-bajnokság, nem késlekedhetünk tovább – fogalmazott az új kapitány, Varga Zsolt.
Borítókép: Varga Zsolt egy évig egyszerre irányítja a Ferencvárost és a válogatottat (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
Hugo Ekitiké csak egy perc játéklehetőséget kapott a francia válogatottban hazai pályán Izland ellen.
A 33 éves magyar teniszező fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában.
Az ír válogatott szövetségi kapitánya bocsánatért esedezik, és kimondta: már csodára lenne szükségük.
Az eddig megszerzett egy pont alighanem akkor érhet pótselejtezőt, ha kétszer legyőzzük az örményeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.