Golovin Vlagyimir szerint a 29-27-es dán győzelem miatt nem kell a kardunkba dőlni. – A dánok elleni volt az Eb-n a legjobb meccsünk, de a legfontosabb az, hogy a lelki világunk rendben legyen. A továbbiakban is küzdünk, nyilvánvalóan jobb csapat a dán válogaottt, de megmutattuk, hogy képesek vagyunk 55 percen keresztül méltó ellenfelei lenni – értékelt a női kézilabda-válogatott kapitánya.
A dánok elleni meccs? A nehézsúlyúak legyőzték a könnyű súlyúakat
Az eddigi legjobb meccsét játszotta az Európa-bajnokságon a női kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir csapata 25-23-ra vezetett kilenc perccel a vége előtt, de 29-27-re kikapott. A kapitány büszke arra, hogy a játékosai 55 percig szoros meccset játszottak a tavalyi vb-bronzérmes ellen.

A kapitány úgy véli, jól sikerült a felkészülés az első középdöntős meccsre.
Dánia ellen sikerült felkészülni, és le is tudtuk védekezni őket. A mérkőzés tempója a norvégok elleni meccshez képest nekünk kedvezett. Két gólos vezetésnél azonban megtorpantunk, már nem volt meg bennünk a kellő oxigén, erővel nehezebben bírtuk. A labda nélküli mozgásoknál vitt előre a szívünk, de nyugodtan elmondhatjuk, hogy a nehézsúlyú és a könnyű súlyú játékosok párharcát a nehéz súlyúak nyerték
– utalt a fizikálisan sokkal erősebb dán játékosokra a kapitány.
Golovin tisztában van azzal, hogy kevés cserével játszotta végig a meccset a csapat, de elmondta, hogy mi volt ennek az oka. – Valóban kevés cserével játszottuk végig a meccset, persze tisztában vagyok vele, hogy kellene pihentetni a játékosokat, de úgy terveztük, hogy a középdöntő első és a második meccse között van három nap pihenőnk, és ez alatt tudunk regenerálni. Ez így is lesz. A vereség ellenére örülök, hogy ötvenöt percen keresztül bírtuk erővel a dán válogatott ellen – mondta a kézilabda-válogatott kapitánya.
A magyar válogatott legközeleb november 14-én hétfőn 30.30-kor Svédország ellen játszik a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.
Borítókép: Golovin a dánok elleni első 55 percre büszke lehet (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Videón Szoboszlai Dominik vezetést jelentő gólja a Liverpool bajnokiján
A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

Döbbenet Lipcsében, osztálykülönbség Gulácsiék Bundesliga-rangadóján
A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.

Sárkány Zalán a saját nevével poénkodott, miután aranyérmet nyert az úszó-Eb-n
Négy ezüst után szombaton este aranyérmünk is lett az úszók Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.

Szoboszlai a gólja ellenére sem lehet boldog: a Liverpool a hosszabbításban bukta el a győzelmet
Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool harmadik gólját a Leeds ellen idegenben, de a hazaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Videón Szoboszlai Dominik vezetést jelentő gólja a Liverpool bajnokiján
A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

Döbbenet Lipcsében, osztálykülönbség Gulácsiék Bundesliga-rangadóján
A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.

Sárkány Zalán a saját nevével poénkodott, miután aranyérmet nyert az úszó-Eb-n
Négy ezüst után szombaton este aranyérmünk is lett az úszók Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.

Szoboszlai a gólja ellenére sem lehet boldog: a Liverpool a hosszabbításban bukta el a győzelmet
Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool harmadik gólját a Leeds ellen idegenben, de a hazaiak a hosszabbításban egyenlítettek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!