Szintén 1-0-ra nyert a Freiburg, Kölnből hozta el a három pontot, Sallai Roland csereként, a 72. percben állt be.
Schäfer András visszatért, ő is csereként jutott szóhoz az Union Berlinben. Érdekesség, hogy a korábbi ferencvárosi kedvenc Aissa Laidouni helyett állt be a 72. percben. Annak már kevésbé örülhet, hogy az Union Berlin nem tudta legyőzni a Leverkusent, 0-0 lett a vége.
Vasárnap Bayern–Hertha
A Bayern München vasárnap a Herthát fogadja, s ha nyer, visszafoglalhatja az első helyet a Dortmundtól, hiszen a Ruhr-vidéki együttes pénteken csak 1-1-es döntetlen játszott a Bochum vendégeként.
– Nem azért ülök itt, hogy hülyeségekről beszéljek – mondta Dárdai a Hertha szombati sajtótájékoztatóján arra utalva, maga is tisztában van azzal, hogy finoman szólva bravúr lenne a Herthából a müncheni pontszerzés. –Azt hiszem, egy pontot össze tudunk vakarni, de ehhez fel kell mutatnunk pár dolgot. Keményen le kell támadnunk, agresszíven nyomást kell helyeznünk az ellenfelünkre. A legutóbbi edzésünknek egy szeletét a rögzített játékhelyzetekre fordítottuk, szeretném ezt is viszontlátni a pályán. Tudjuk persze, mi vár ránk: egy éhes oroszlán. Mindent meg fognak tenni a győzelemért – folytatta Dárdai a Kicker beszámolója szerint.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!