Isael két góljával győzte le tavalyi mumusát a Fradi

Ugyan már az 5. percben hátrányba került, de aztán meggyőző játékkal fordított és 2-1-re nyert a Puskás Akadémia ellen a Ferencváros. A hazaiak mindkét gólját Isael szerezte.

2020. 10. 04. 19:20
null
Isael legutóbb két gólt lőtt a Puskás Akadémia ellen a Groupama Arénában Fotó: Balogh László Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűk félháznyi, nem egészen kilencezer ember volt kíváncsi a Ferencváros Puskás Akadémia elleni bajnokijára. Csupán. Azt gondolhattuk, zöld-fehér népünnepély lesz a meccs azután, hogy a Fradi bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ráadásul az NB I-ben változatlanul nem korlátozzák a nézőszámot. Fogjuk a vasárnap estére, a tévéközvetítésre és az óvatosságra a relatíve csekély érdeklődést, amely tényleg viszonylagos, mert az NB I. 6. fordulójában így is kiemelkedően a legmagasabb.

Szergej Rebrov, ahogy megszokhattuk, a Puskás Akadémia elleni bajnokira is megkeverte a lapokat. A kirobbanthatatlan Blažič mellett ezúttal Dvali volt a másik középhátvéd, Heister a Molde elleni visszavágón nyújtott remek teljesítménye után „bennragadt” a kezdőben, s ezúttal lehetőséget kapott Laïdouni és Isael is. Így állt fel tehát a Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Haratin, Laidouni – Zubkov, Isael, Tokmac – Uzuni.

Ha van ilyen, akkor a magyar mezőnyben a Puskás Akadémia a Ferencváros mumusa. Az előző idény 4. fordulójában hideg zuhanyként érte az akkor is címvédő zöld-fehéreket a 4-1-es felcsúti vereség. S még csak azt sem mondhattuk, hogy a hazai csapat a szerencsének köszönhette a sikert: lefocizta a Fradit. Szergej Rebrov együttese a másik két, egymás elleni mérkőzésen sem tudott visszavágni, a Groupama Arénában 2-2, majd a bajnoki hajrában – igaz, a Fradi akkor már bajnokként érkezett a Pancho Arénába – 1-1 volt a végeredmény.

Ebből kiindulva nem volt okunk meglepődni azon, hogy a Puskás Akadémia vendégként már az 5. percben vezetést szerezett az Üllői úton. Knežević jobb oldali szögletét João Nunes csúsztatta meg védhetetlenül a röviden (0-1).

Ezután az következett, amire előzetesen számítani lehetett, a Ferencváros a kapuja elé szögezte a vendégcsapatot, a nyomasztó fölény azonban csak az első félidő végén, a 43. percben érett góllá. Isael Tokmac remek passzával került helyzetbe, s a védők gyűrűjében szép bokamozdulattal átemelte a labdát Tóth Balázs fölött (1-1). A brazil támadó olykor el-eltűnik a mezőnyben, de ilyen bravúros megoldásokra kevesen képesek az NB I-ben.

A második félidőben aztán gyorsan dűlőre vitte a Fradi: a 48. percben Isaelnek ezúttal csak az üres kapuba kellett passzolnia Uzuni passzából.

Isael volt a meccs hőse
Fotó: Balogh László/Nemzeti Sport

A vezetés megszerzése után kicsit ellaposodott a Ferencváros játéka, Szergej Rebrov ezt jól érzékelte, s a 75. percben kettős cserével – Uzuni és Tokmac helyett Mak és Baturina – igyekezett felfrissíteni a csapatát. Róbert Mak, akinek ellentmondásos volt a fogadtatása, ezen a találkozón mutatkozott be.

Nem sokkal ezután Isael közel állt a mesterhármashoz, de a lövés előtt kissé kibillent az egyensúlyából. Aztán taps közepette ő is elhagyta a pályát, Sigér váltotta az utolsó percekre.

A hajrában Baturina kétszer is ziccerbe került, mindkétszer elhibázta. Ez azonban a lényegen már nem változtatott, a Ferencváros győzött 2-1-re.

S a Puskás Akadémia immár nem a mumusa.

NB I, 6. forduló:

Ferencváros–Puskás Akadémia 2-1 (1-1), Groupama Aréna, 8600 néző, v.: Karakó. Gólszerzők: Isael (43., 48.), illetve Nunes (5.)

ZTE–Honvéd 2-4 (0-2), Zalaegerszeg, v.: Bognár. Gólszerzők: Könyves (72.), Koszta (94.), illetve Tamás (7.), Szendrei (29.), Balogh N. (48.), Traore (86.)

Diósgyőr–Paks 1-2 (0-1), Miskolc, 3045 néző, v.: Bogár. Gólszerzők: Molnár (49.), illetve Windecker (45+1.), Szakály (91.)

Mezőkövesd–Kisvárda 1-2 (0-2), Mezőkövesd, v.: Káprály. Gólszerzők: Ene (90., öngól), illetve Simovic (5.), Navratil (14.)

MTK–Budafok 1-2 (0-1), Hidegkuti stadion, 1573 néző, v.: Andó-Szabó. Gólszerzők: Miovski (73.), illetve Skribek (3.), Ihrig-Farkas (88.). Kiállítva: Huszti A. (81.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.