Dárdai sem bírta ülve, s még csak ezek után jött a sportszerűtlen gólöröm
Hiába támadott többet az Újpest, a mindent eldöntő gólt a vendég Puskás Akadémia szerezte meg.
Hiába támadott többet az Újpest, a mindent eldöntő gólt a vendég Puskás Akadémia szerezte meg.

Marco Rossi is feltűnt a lelátón.

A Diósgyőr a Puskás Akadémiát legyőző El-csapat ellen úgy kezdett játszani, mintha a Manchester City lenne. Böde Dániel és Ádám Martin is betalált pénteken.

Nagy feladat előtt áll a Fradi, amelynek gólzsákját kell pótolnia.

Az ETO és a Puskás Akadémia egymás ellen zárta az őszi szezont.

Az ETO FC szeptemberben nyert a Puskás vendégeként.

Hátrányból fordított a házigazda.

Tizenegyespárbaj döntött a továbbjutásról.

A Debrecen hazai pályán szenvedett egygólos vereséget Hornyák Zsolt csapata ellen.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar diákok továbbra is eljutnak külföldi egyetemekre.

Helyre kell állítani a főváros törvényes működését – közölte Sára Botond főispán.

Megszólalt az egészségügyi államtitkár.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Megpróbált jó dolgokra gondolni a háborgó tengeren az alatt a négy óra alatt, míg partot ért.

Abu-Dzabiban háromoldalú béketárgyalásra kerül sor.

Közelebb kerülhet a Putyin–Zelenszkij-találkozó?

A napokban érkezik meg több millió munkavállaló januári bére.

Remek magyar sikereket hozott a texasi Austinban rendezett úszóverseny.

Egymás ellen akarják uszítani magyart magyarral.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.