Vágó gőzhengere

A Horn-korszakban két hetilap, a Magyar Fórum és a Demokrata mellett mi voltunk a teljes ellenzéki sajtó. Se tévé, se rádió.

Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet

Vágó István egyik ismerőse az Index körül történtek kapcsán a rendszerváltó demokratikus ellenzék felelősségéről kérdezte az egykori kvízmestert: „Hogy csúszhatott ki ennyire a figyelmükből a Fidesz-féle rák kifejlődése, ami gyakorlatilag felzabálta és élőhalottá tette napjainkra az országot?” Gondolom, a Vágó-ismerős biztos volt abban, hogy DK-s haverja nem fog rászólni: – Tudod-e, hogy ezzel a rákos szöveggel hárommillió Fidesz-szavazót gyalázol? – Naná, nem is szólt rá a Pista, helyette rövid történelmi előadást tartott a demokratikus baloldal nagyvonalú sajtópolitikájáról. Megtudtuk, arrafelé mindig nagyvonalúan kezelték a média dolgait.

A Magyar Nemzetet például annak idején Horn Gyula személyes közbeavatkozására mentette meg a megszűnéstől (én ezt nem így tudom, de ebbe most ne menjünk bele), Gyurcsány Ferenc pedig ahelyett, hogy betiltotta volna az ellene „hazug hadjáratot” folytató Magyar Hírlapot, mindössze azt kérte az állami cégektől, ne fizessék elő az újságot. (Jómagam éveken át dolgoztam az Új Magyarország szerkesztőségében a Horn-korszakban. Két hetilap, Csurka István Magyar Fóruma és Bencsik András Demokratája mellett mi voltunk a teljes ellenzéki sajtó. Se tévé, se rádió. Így, hárman. Minden más médium a baloldalé volt.)

„De aztán jött a Fidesz-kétharmad – kesereg Vágó. – Ami azóta történt, tudjuk, látjuk. A gőzhenger nem állt le, és ma is teljes erővel dolgozik.”

Így aztán már csak ők vannak: RTL Klub, Magyar ATV, Klubrádió, Népszava, Hócipő, HVG, 168 Óra, Magyar Narancs, Nyugati Fény, Hírklikk, Élet és Irodalom, 444.hu, 24.hu, Átlátszó, Mérce stb. Ez már a vég.