Fóti gyermekek az ellenzék célkeresztjében

A szocializmus alatt a szegregáció mintaintézményeként állami gondozott kiskorúak ezreit koncentrálták a gyermekvárosban, ma már százan sincsenek.

Budapest, 2017. január 18. A fóti Károlyi István Gyermekközpont központi épülete 2017. január 18-án. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a gyermekközpont kiváltásával kapcsolatban, valamint a Károlyi-kastély átalakításáról. MTI Fotó: Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi

„Egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket” – írja egy panaszos verse váratlan, megható lezárásaként Szabó Lőrinc. Itt van a mi baloldali-liberális ellenzékünk meg a mindenkitől független sajtója, amely nem „egyre jobban kezdi szeretni”, hanem valószínűtlen hirtelenséggel szerette meg a gyerekeket. Legalábbis a gyerekek egy kis hányadát, olyan állami gondozottakat, akik még mindig a fóti gyermekközpontban élnek.

A szocializmus alatt a szegregáció mintaintézményeként állami gondozott kiskorúak ezreit koncentrálták a gyermekvárosban, ma már százan sincsenek, többnyire különleges ellátást, speciális gondozást, fejlesztést igénylő fogyatékkal élők vagy tartósan betegek, néhányan pedig kísérők nélkül érkezett kiskorú menedékkérők.

Szóval a balliberális politikusok, véleménygyárosok őértük lettek rekordgyorsasággal, szezonálisan gyermekpártiak. Nem az abortuszok gyakorisága miatt kezdtek el aggódni, nem a magyarországi születésszám növekedéséért kezdtek el szurkolni.

Ráadásul tavaly ősz óta elhallgatják, hogy Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár nevelőszülőket toboroz. Egy szót se szólt a jó ügy, a Befogadlak programról a politikamentes kampány állomásain elhangzottakról a kormánygyűlölet hajtotta politikai és sajtóuniverzum.

Ott nem hír, ha az állam 2014 óta úgy alakítja a gyermekvédelmet, hogy az árva vagy az alkalmatlan családból kényszerűen kiemelt, illetve fogyatékossága miatt magára hagyott gyerekek lehetőleg foglalkoztatási jogviszonnyal megbecsült nevelőszülőknél, családban cseperedjenek legalább tizenkét éves korukig, hiszen ez biztosítja a legharmonikusabb lelki-szellemi fejlődést.

Ehhez a célhoz persze meg kell erősíteni a nevelőszülői utánpótlást, nem elég a jelenlegi 5500 nevelőszülő. Nyolcezer gyermek vár még befogadásra. Ha az államtitkár hetente pluszutat vállal a szóban forgó hivatás népszerűsítéséért szerte az országban, akkor valószínűleg nem a saját karrierjét biztosítja be, hanem átérzi a nemzeti kármentés szükségességét, azt, hogy lehetőleg egyetlen hányatott sorsú gyermek se kallódjon el Magyarországon.

De hát ez tabutéma… Ellentétben a fóti gyermekközpont megszüntetésével, ami már többéves kormányzati szándék, utóbb kormányhatározat is. A többéves folyamat egyik utolsó állomása lesz, ha megszűnik ott a gyermekvédelmi szolgáltatás, hiszen országosan az a szakmai cél, hogy az állami gondozottak ne nagy intézetekben eldugva, hanem kisebb létszámú lakóotthonokban, a társadalomhoz közelebb hozva éljenek.

A fóti gyermekközpont lakói is ennek a célcsoportnak a tagjai. Aki beleássa magát a hisztérikus cikkekbe, politikusi megszólalásokba, egyre bizonyosabb lesz abban, hogy semmilyen érvük nincs az ellen, hogy egy szakmai folyamat érvényesül, és hogy maga a kastélypark a városi lakosság érdekében, tehát jó célokra fog hasznosulni.

Az LMP-ből kipörgött és színésznek tanuló Szél Bernadett nemrég a Parlament társalgójában támadta le Fülöp Attila államtitkárt, videóra véve önnön forradalmi tettét, azt, hogy félbeszakít egy hármas beszélgetést, alázni próbál egy magas rangú kormánytisztviselőt. Fülöp nyugodtan, nagylelkű úriemberként viselkedett, pedig a történteket úgy is lehetett értelmezni, hogy Szél egy közönséges heccelő.

„Államtitkár úr, mi lesz a gyermekotthonnal? – ismételte kényszeresen, nehogy meghallja, hogy Fülöp Attila többször is higgadtan válaszolt neki. – Előbbre való már megint a pénz a Fidesz számára, mint a gyermekeknek az érdeke!” – szúrta oda neki minden tényszerű érvelés nélkül. Hajaz erre a hangütésre a 168 Óra írásának címe: „A sikeres lopáshoz útban van Fóton néhány beteg gyerek.”

A HVG olyan cikket kanyarít, mely egyszerre célozgat a kastélypark Fidesz-közeli cégeknek való átjátszására, kormányzati hasznosításra, szálló-, uszoda-, hotel- és wellnesscentrumra, illetve a szomszédos Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat lovas terápiás vállalkozásának továbbterjeszkedésére. Egyetlen feltárt tényt sem közölnek, csak dobálóznak a korrupciós vádakkal.

Felkapta a témát az egykori MSZP-s Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese is, akinek újabban már nem mutyizós ifjúszoci barátja, a holokauszton viccelődő Zuschlag János áll a jobbján, hanem Rónai Sándor DK-szóvivő. Itt is rosszhiszeműség uralta a megnyilvánulást: „Felháborítónak tartjuk, hogy ma a gyerekek, a nevelők és az itt lakók egyaránt bizonytalanságban élnek!” Holott világosan elmondta az államtitkár, hogy az itt élők csak akkor költöznek, ha elhelyezésük lehetővé válik az épületfelújítási projektek nyomán. Arról is szóltak az illetékesek, hogy a dolgozókról is gondoskodni fognak.

De akadt tisztességes, ténylegesen szakmai indíttatású megszólalás is. Gyurkó Szilvia gyermekjogász távolról sem fideszes. Mégsem esik nehezére elismerni, hogy a fóti otthon a szocializmus terméke, és jobb a nevelőszülő vagy a lakóotthon, még ha nincs is belőle elég, és lényegében ezért aggódik amiatt, hogy mi lesz a gyerekekkel.

De az átpolitizáltságot elutasítja. Józan megnyilvánulása emlékeztet arra a minapi megszólalásra, melyet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke tett otthonápolás-ügyben. Kovács Ágnes éles hangon hibáztatta az ellenzéket, amiért „51 700 ápolási díjban részesülő család ügye ürügy lett egy politikai és méltatlan csatában”.

A fóti próbálkozás ugyanez. Fogyatékkal élő állami gondozott gyerekeket élőpajzsként használva ostromolják a kormányt ellenzéki politikusok és zsurnaliszták.

A szerző újságíró