Kövér László: Erkölcsi kötelezettség azok felé fordulni, akik támogatásra szorulnak
Akár a mesterdiploma megszerzésééig.
Akár a mesterdiploma megszerzésééig.

Október közepéig lehet jelentkezni.

Sok gyermeknek szerzett örömet az MBH Bank és a gyermekmentők közös karácsonyi gyermekgálája.

Közel egy hónapig lehet jelentkezni ösztöndíjra a hátrányos helyzetű, tehetséges, az általános iskola 2., 3. osztályos kitűnő vagy jeles tanulóinak.

Nyolcszáz, határon inneni és túli hátrányos helyzetű kiskorú láthatta A diótörőt.

A hagyományos országházi gyermekkarácsonyt négy év Covid-vírus okozta kényszerszünet után rendezték meg újra.

Látássérült, illetve fogyatékkal élő gyermekek versenyére látogatott el Novák Katalin a nemzetközi és nemzeti díjlovas- és lovasterápiás versenyen.

– Jól segíteni csak becsületesen lehet – vallja Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

A program a jövőről történő gondolkodásról, a kutatásról és az egyetemekkel való együttműködésről is szól – mondta Kövér László.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

Rendszerszintű a válság.

Két ember, aki szétfeszítheti az EU-t.

Kallas nyíltan beszélt a rezsimváltás lehetőségéről, illetve arról, hogy az Európai Unió támogatná az erre irányuló törekvéseket.

A kétszeres olimpiai bajnok úszó 2024 után ismét edzésbe állt.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.