A Momentum programjának első pontja szerint kormányra kerülésük esetén elszámoltatják „a NER bűnöseit”, és megakadályozzák az ellopott vagyonok és bűnözők kimenekítését. Hogy kik ezek a bűnözők, azt Fekete-Győr András egy, a Telexnek adott interjúban mondta el: Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Rogán Antal. Nos, ez nem új, hanem inkább valamiféle régi Magyarországot vetít előre. A hatalmi ágak szétválasztására és a bíróságok függetlenségére oly kényes párt – jogász végzettségű! – elnöke politikusként bírósági döntéseket prejudikál, és jogi értelemben bűnösöknek nevez olyan személyeket, akiket nemhogy bíróság nem ítélt el, de még jogi eljárás alá sem vonták őket.
Fekete-Győr András ezzel a kommunista Magyarország régi hagyományát eleveníti fel, amikor politikai vezetők bűnösnek kiáltották ki politikai ellenfeleiket, majd ezt bírósági eljárásokkal „lepapírozták”. Többször hangsúlyozza ugyan, hogy mindezt jogállami keretek között képzeli el, ezzel nyilvánvalóan feledtetni akarva korábbi kijelentését a „jogállamon túli eszközökről”, ne feledjük el azonban, hogy elődei is igyekeztek fenntartani a jogállamiság látszatát, még a legdurvább koncepciós perekben is. Volt ott minden, ami kell egy jogállamban: ügyész, ügyvéd, bíró, bírósági tárgyalás, bírói ítélet, fellebbezés, másodfokú ítélet. Csak éppen az ítélet már a bírósági tárgyalás előtt megvolt, és az valójában nem a bíróságon, hanem politikai szinten született. Pontosan úgy, ahogyan azt Fekete-Győr András ígéri nekünk. Ha pedig mindez a miniszterelnök bűnözőnek nyilvánítására is kiterjed, akkor máris 1945–46-ban járunk, amikor az úgynevezett népbíróságok politikai megrendelésre ítéltek halálra korábbi miniszterelnököket, Bárdossy Lászlót és Imrédy Bélát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!