Cozma-ügy: Raffaelék már érkezésükkor agresszívek voltak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elsőfokú bíróság várhatóan május 25-én hirdet ítéletet Raffael Sándor és társai ügyében a csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavaró, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt kezdődött perben.

WA
2012. 05. 14. 14:48

Kizárt, hogy Cozmáék provokáltak

A kamerafelvételek és tanúvallomások alapján az ügyészség megállapította, hogy a lépcsőn találkoztak a vádlottak Marian Cozmával, és kihívóan viselkedtek a kézilabdással és társaival. Később a vádlottak verekedésbe keveredtek a kézilabdásokkal, s eközben Marian Cozmát halálos késszúrás érte. A dulakodást a szórakozóhely kamerái rögzítették: jól látható, hogy a vádlottak bántalmazták Cozmát, aki társaival együtt védekezni kényszerült.

Az ügyészség szerint Marian Cozma és társai semmilyen okot nem szolgáltattak a velük történtekre; kizárt, hogy Cozmáék provokáltak, a sértettek jogos védelmi helyzetben cselekedtek, a vádlottak ugyanakkor hiába hivatkoznak ugyanerre, az nem állt fenn.

A 25 vádlott közül volt, aki részben elismerte tettét; az elsőrendű vádlott, valamint a hatodrendűtől a huszonötödrendű vádlottig az elkövetők mindent tagadtak – ismertette Sárosi Dóra.

Az ügyben a rendőrség több mint 700 tanút hallgatott meg, a nyomozóhatóság félszáz helyszíni kihallgatást folytatott le, a bíróság 300 tanút hallgatott meg – sorolta az ügyész. A védelmi pénzek szedését mint lehetőséget az ügyészség kizárta.

Kitartottság és más bűncselekmények

A tárgyalás hétfőn a csaknem 140 oldalas, több mint hat órán keresztül ismertetett ügyészi perbeszéddel zárult. Az ügyész kérte a bíróságot, hogy az állapítsa meg a 25 vádlott esetében a garázdaság bűntettét, többüket kitartottsággal, könnyű testi sértéssel és magánokirat-hamisítással is megvádolták. Az ügyész a vádlottakra – néhány kivételtől eltekintve – letöltendő börtönbüntetést kért.

A héten a per a védői perbeszédekkel folytatódik és várhatóan május 25-én születik ítélet az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.