A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik egy férfi ügyében, akit a debreceni Home diszkó több rendésze agyba-főbe vert május 27-ére virradóan – adta hírül a Haon.hu csütörtökön.
Az internetes portál információi szerint a többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett férfit azzal fordította vissza egy rendész a diszkó bejáratától, hogy cigány származása miatt nem mehet be. A fiatalember visszakérdezett, mire egy kevésbé forgalmas helyre lökdösték, brutálisan megverték, majd behúzták a kukák közé.
A Haon.hu megkereste a Home üzletvezetőjét, Oláh Sándort is, aki minden kérdésüket elhárítva közölte: nincs mondanivalójuk az ügyről.
Nem mellékesen a Bajcsy-Zsilinszky utcai szórakozóhely üzemeltetője (a szomszédos Cool és White Angel diszkókkal együtt) az a milliárdos üzletember, V. László, akit vasárnap rendőrök korrumpálásának gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek Budapesten – olvasható a hírportálon.
Bartha László, az NNI szóvivője az ügyről csak annyit közölt, hogy súlyos testi sértés miatt, ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás.
Kérdezett, majd összeverték
Brutálisan megvertek egy fiatal férfit egy debreceni diszkó rendészei.
2012. 06. 07. 17:57
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!