A divatblogok és a street fashion oldalak számomra elsődlegesen inspirációt jelentenek, és rajtam kívül egyre többen vannak azok, akiket nem a különböző magazinok, hanem a bloggerek befolyásolnak az öltözködésben. Idővel azonban a téma szakértőinek feltűnt, hogy az egész világot behálózó új jelenség, az utcai divatot követő platformok és a divatbloggerek befolyásoló tényezőt jelentenek nem csupán az utca embere, hanem – meglepő módon – maguk a tervezők számára is. Ma már korántsem csak Anna Wintour, az amerikai Vogue főszerkesztőjének szava dönt; a százezres rajongótáborral büszkélkedő bloggerek új márkákat emelhetnek fel a vezető divatmagazinok beleszólása nélkül. Eközben az olvasóknak az új irányzatokat megközelíthetővé, emberibbé, kézzelfoghatóbbá teszik, a divatházak, stylistok számára pedig visszajelzéssel, s nem ritkán inspirációval szolgálnak. Nyilván reggelig lehetne vitatkozni a „tyúk és a tojás” örökké kínzó problémakörén, mi volt előbb, ki is inspirált kit, az azonban vitathatatlan, hogy az utóbbi években a bloggerek is megjelentek a divatbemutatók első soraiban, és már az ő véleményük is meghatározó. Nem utolsósorban pedig ők jelentik sokak számára az egyetlen lehetőséget arra, hogy mozgásban lássák a magasabb szintű divatot.
Ahogy már korábban is említettem – s ezt nem tudom kellőképp hangsúlyozni – a divatblogok lényege az Yvan Rodic street style fotós által megalkotott definíció: a little bit more than the girl next door. Ennek – az én értelmezésem szerint – az a jelentése, hogy a mindenki számára elérhető, átlagos ruhák mellett (amik számomra a már említett „kötelező rosszat„ megtestesítő, tömegcikkeket áruló konfekcióboltok felhozatalát jelentik) olyan darabokkal is feldobjuk a ruhatárunk, amelyek igenis kiemelnek a szemfájdító leggins–csizma–szőrmemellény Bermuda-háromszögéből. Ezek alatt a különleges elemek alatt értem például az alacsony darabszámban előállított külföldi termékeket (amik például az ASOS oldalán a H&M, Zara, Stradivarius boltok kínálatánál nem magasabb áron rendelhetők meg), s nem mellesleg itthoni tervezőink szintén korlátozott számban piacra dobott, olykor extravagáns darabjait. Akinek nem jelent problémát plusz ötezer forintot kiadni az útra, az pedig két órán belül Bécsben találhatja magát, ahol a hazaiakkal megegyező árakon egy teljesen más kollekcióból válogathat, például az általam nagyon kedvelt amerikai Forever 21 boltban, ahol vásárlásunkkal ráadásul nem a kambodzsai gyerekmunkát támogatjuk. Ahogy már többször is leszögeztem, ez a platform nem egy, csupán a „kiváltságosok” számára elérhető, megfizethetetlen ruhatárat és stílust mutat be. A cél éppen az, hogy az elkerülhetetlen Váci utcai felhozatalt – figyelitek, hogy az utóbbi években szinte már negatív jelző lett a „Váci utca„? ha ezt Haris nagyi látná... – különleges darabokkal dobjuk fel, hiszen elméletem szerint a szűkre szabott pénztárcájú, illetve a sznob hozzáállást (és a kamu LV-táskákat) elkerülő lányok-fiúk számára ez jelenti azt a megoldást, amivel igenis kiemelkedhetnek az átlagból.