Nyári kötelező: peplum

Az idei szezon egyik legnagyobb visszatérője a negyvenes évek homokóra alakjaiért felelős peplum. Street style gyűjtemény, és néhány tipp a magyar tervezőktől.

Karczag Eszter
2012. 06. 04. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2012-es tavaszi-nyári, illetve az őszi-téli kollekciókban is főszerepet játszik az 1940-es évekhez visszanyúló peplum, amely a felsőrészek alján, a szoknyák tetején, s az egyberuhák közepén, tehát a deréktől indulva csípőtájékon segíti hangsúlyozni kisebb vagy nagyobb volumenű fodorral az igazi női alakot. A csodákat művelő apró rátétet egyaránt ajánlják a nagyobb mellbőségű, illetve a fiús alkattal rendelkező lányoknak is. Az első csoport egy sötétebb felsőrésszel inkább derekára és csípőjére irányíthatja a figyelmet, így kissé egyensúlyba hozva alakját, míg a nőies idomokkal kevésbé megáldottak a peplumot egy világosabb felsőrésszel kombinálva mellkasukat „turbózhatják fel„, legalábbis optikailag.

Fotók: Lookbook.nu


A nemzetközi street fashion oldalakon már több hónapja megfigyelhető a trend, ami természetesen a legnagyobb divatházak kifutóin is hódított. Egy kis idő után a fast fashion láncok (Zara, H&M) hazai polcaira is felkerültek a peplumos felsők és szoknyák, amiket a szemfülesek hamar elkapkodtak, de a magyar tervezők egy része – például Mojzes Dóra és az INER – is magáévá tette a régi-új divatot. Amennyiben pedig bennfentes információim nem csalnak, az őszi–téli kollekciókban néhány további hazai designer is előáll majd saját változattal – erről update a Facebook-oldalon –, úgyhogy érdemes lesz várni egy-két hónapot, ha valami igazán jót és egyedit szeretnétek. Személy szerint nem vagyok az a fodros típus, azonban ez egy teljesen más kategória, „figyelemelterelésnek” pedig tökéletes lesz.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.