Ugyebár Finta Sándor, az új budapesti főépítész nem Finta József fia, csak mindketten erdélyi gyökerekkel rendelkeznek, innen a névazonosság. Talán ez a legnagyobb érdeklődésre számot tartó információ.
Ami a szakmai hozzáállást illeti, magam részéről megelégedéssel nyugtáztam a cikket, amit felhúzott szemöldökkel olvastam végig, nehogy már valami hülyeség legyen benne. De nem volt, hála a jó égnek. Az, hogy a gazdasági válság új helyzetet jelent a városfejlesztésben is, nem kell hosszan magyarázni. A válságot is okozó mentalitás alapján tervezett fejlesztések igen, leálltak, ami talán nem is baj, hiszen lehet, hogy kellő anyagi háttér nélkül, hitelekkel gondolkozva csak fokozták volna a bajt. Ilyen helyzetben is lehet valamit tenni, olyan intézkedéseket keresni, amik nem kerülnek jelentős pénzbe, mégis azonnal javítják a városban lakók komfortérzetét. A budapesti főépítész pozíciója nem jár semmiféle hatalommal, inkább bürokratikus feladatokat jelent. Szakmai előkészítés, az érdekeltekkel való egyeztetés, pályázatok feltételeinek megteremtése, a folyamatok menedzselése és kommunikációja – nagyjából ennyi. A kommunikáció azonban fontos része ennek, a főépítész tematizálhatja a közvéleményt, ezzel eldöntheti egyes fejlesztések sorsát.
Jelen pillanatban sokat nem tudunk még arról, miket érhet el Finta Sándor. Lesz-e társadalmi párbeszéd, amibe a civileket is bevonják. A Tarlós körül lévő tanácsadó csapat kibővítése evidenciának tűnik. Finta József, Kerekes György, Ráday Mihály és Zoboki Gábor kisded csoportosulása nekem nem jelent elég garanciát arra, hogy a város jó irányba megy majd tovább. A három építész munkássága erősen vitatott, főleg Finta túlzó léptékű, látszólag szellemi tartalom nélküli, mégis formalista beavatkozásai a város testébe (Duna-parti és egyéb szállodák, West End) vagy Zoboki elnagyolt, és a svájci Luzern koncerttermét másoló MüPá-ja verik ki nálam a biztosítékot. A szakmai összefogást, és egy legfőbb tanácsadói fórum létrehozását az országos főépítész is hivatalba lépése óta szorgalmazza, a fentebb nevezett két úriember mégis önállóan megy lobbizni a belügyminiszterhez építészeti kérdésekben.
De visszatérve Finta Sándorhoz és az interjúhoz: nagyon helyes elképzelés, hogy a kerületek és a főváros hatáskörét az alapján osszák fel, mekkora területet érint egy feladat. A Duna-partokra nem készülhet addig egységes városfejlesztési terv, amíg a különböző szakaszok sorsáról a kerületek döntenek, saját érdekük és anyagi lehetőségeik alapján. Az EU-s pénzek szociális innovációra történő felhasználása, azaz az alulról jövő kezdeményezések támogatása szintén üdvözlendő. Legkevésbé egy a szakmához nem értő politikus, vagy egy anyagilag érdekelt lobbi a megmondhatója annak, hogy mire is van igazán szükség. Nagyon tetszik az életszagú megközelítés is, ami szerint amíg nem tudunk nagy projektekbe belevágni, addig apránként a meglévő lehetőségeket aknázzuk ki (kiadatlan üzlethelyiségek, üres gyárépületek és ipari csarnokok, elhagyott természetes vízpartok kihasználása). A meglévő állapot optimalizálásának szándéka is üdvözlendő (bontás helyett újrahasznosítás).
A hozzáállás helyes, csak remélni tudom, hogy Finta Sándor eredményeket fog tudni elérni. Első lépésként összefoghatnának az országos főépítésszel, hogy a Magyar Építészeti Tanács (MÉTA) végre megkezdhesse a működését, és az egyéni lobbikat kiváltva az építész társadalom egységes érdekérvényesítő szervévé és szócsövévé válhasson. A MÉTA és a civilek kapcsolatának kiépítése legyen a következő lépés, így a kettő szemlélet egységesen, hatékonyan fordulhat majd a politika felé, hogy csókolom, ezt szeretnénk Budapesten.
